Blogolj!

Szégyen! A real margit szintjére züllött a Bayern vezetése


Nem leszek népszerű a sok ostoba fotelszurkoló kommenthuszár körében, de akkor is ki kell mondjam: az, hogy Niko Kovacot hagyta a vezetőség elmenni, hagyták elüldözni, gyakorlatilag kirúgták, az nem csak egy nagy baklövés, hanem nehezen lemostható szégyen.

Amióta az eszemet tudom, Bayern szurkoló vagyok. Kb ötéves korom óta, azaz, már több mint négy évtizede. Ha valamire büszke voltam az utóbbi évtizedben, az az volt, hogy a Bayern nem állt be a sorba, nem igazolt esztelen összegekért egetverdeső egójú sztárokat, hogy nem adósodott el ostobán, hogy nem adta el a lelkét katari, kínai, amerikai jöttment milliárdosoknak. Mindez azt jelentette, hogy ép ésszel építkeztek, lépésről lépésre. De ami ennél is fontosabb volt, hogy amikor 2013-ban fölértünk a csúcsra, akkor épésszel fogadták és nem építettek légvárakat, nem támasztottak teljesíthetetlen követelményeket a Csapat és az edző elé.

Aki ugyanis a BL megnyerését elvárásnak mondja, az nem más, mint egy barom. Sajnos nem ritka, de attól még igen nagy barom. És a 2013-mas lehengerlő Bayern után egyre többen lettek az ilyen nagy barom fotelszurkolók a Bayern körül.

Ami még önmagában nem lett volna baj, mert Kalle és Uli mindig tudtak mértéktartóak maradni. Független attól, hogy néhány - vagy olykor sok - kretén mivel ugatta tele a facebookot, twittert, hogy pocskondiázták Guardiolát, majd Ancelottit, most pedig Nikot, attól függetleníteni tudták magukat. Egészen mostanáig.

A Bayernre soha nem volt jellemző, az ostoba türelmetlenség, a média és ostoba szurkolói nyomásra történő kapkodó edzőkirúgás. Eddig.

Uli nem is oly rég még arról beszélt, hogy már nagyon bánja, hogy anno hagyta kirúgni Jupp Heynckest, pedig, ha volt gyenge Bayern, akkor az akkori az volt. (Igen, a sokak által most istenített Juppot anno kirúgták a Bayerntől, csak erre a sok újsütetű „nagy” Bayern fan nem emlékszik…) És Uli megbánta, pedig akkor sokkal gyengébben játszott a csapat, mint most. Uli megbánta, hogy nem voltak több türelemmel. Erre most hagyja, hogy az első évében – óriási nyomás alatt, ellenszélben dolgozó – duplázó edzőt egy pár rosszabb meccs miatt kirúgjanak (ráadásul a rosszabb meccsek többségét megnyerte a csapat…)

Döbbenet. Nincsenek szavak, hogy ez megtörténhetett a Bayern Münchennél. Ezúttal a saját vezetése csinált az FC Bayernből FC Hollywoodot! Azt reméltem, hogy ilyen ocsmányságot, csak a real szintű cirkuszi társulatoknál lehet elkövetni. Sajnos tévedtem. A real margit szintjére züllött a vezetés.

Csak egy példa: ha 2012-ben is ilyen ostoba a vezetőség, akkor nagy valószínűséggel nincs triplázás. Ha a Dortmund ellen csúnyán elbukott bajnoki verseny után, vagy a rettenetesen megalázó Dortmund elleni kupadöntős vereség után, vagy az ostobán elveszített hazai BL-döntő után, vagy 2012 őszén, a BL csoportkör második meccsén a Bate Boriszovtól elszenvedett kilátástalan 3-1-es vereség után, vagy a 16 között az Arsenaltól hazai pályán elszenvedett 2-0-ás vereség után, amikor csak a kapufa mentett meg minket a kiesésétől, simán kirakhatták volna Juppot. Legalább annyira „megérdemelt” lett volna, mint most Niko menesztése. De nem tették. Hál Istennek, nem hallgattak azokra a rettenetesen nagy marhákra, akik most Juppot éltetik, ám akkor hülye vén lúzernek titulálva követelték az azonnali kirúgását.

Most engedtek a marhák nyomásának. Szégyen! Így hát jobb is, hogy mennek nyugdíjba. Kallénak sem kellene várnia vele a jövő év végéig!

Ebből a szégyenből nehéz lesz fölállni, nehéz lesz tisztára mosni a Bayern nevet.

És egy záradék: az a Ten Hag, akit most megmentőként várnak a fent nevezett marhák, a Bayern II edzőjeként elég csúfosan megbukott…

Címkék: VÉLEMÉNYÜNK
https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/85471/pics/lead_800x600.jpg
VÉLEMÉNYÜNK
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?