Blogolj!

Coman soha nem lesz Ribéry méltó utódja...

Sajnos ezzel az illúzióval le kell számolnunk. Coman soha nem lesz olyan szintű játékos, mint Ribéry. Sőt, hamarosan nem is lesz Bayern játékos. Egy nagyon fontos tulajdonság ugyanis hiányzik belőle ahhoz, hogy igazán nagy játékos legyen....

Ribéry a második félidőben lépett pályára a Wolfsburg ellen. MAjd 10 perc alatt adott három tökéletes gólpasszt. Mindegyik más volt, mégis mindegyik eltervezett és tökéletesen végrehajtott rúgás volt. Az elsőnél laposan belőve hajszálpontosan Thomas lábára tette a labdát. A másodiknál fölnézett és tökéletesen pontosan ívelte át a rohamtempóban érkező Kimmich fejére a labdát. A hamradiknál szintén fölnézés után fejmagasságban erősen belőtte a labdát, az érkező Lewandowskinak pedig "csak" bele kellett stukkolnia, hogy a hálóban kössön ki. 

A három jelenet közös momentuma, az intelligencia, az ész. Ez az, ami Comannak sajnos nagyon hiányzik. Az ész a játékhoz. ÉS ezt sajnos nem lehet fejelszteni. Vagy van, vagy nincs. Ribérynek sok van, Comannak semmi.

Külön figyeltem Comant néhány korábbi meccsén. Villámgyorsan megindul, lehagyja a védőt, majd megpróbálja megjátszani a labdát. Volt olyan Bundesliga meccse, ahol a tuctanyinál több beadásából egy sem sikerült. Egyik sem talált társat. Egyszerűen nem tudja, nem látja, nem érzi, hogy hova kellene megjátszania a labdát. Sajnos...

Egy illúzióval lettem szegényebb, pedig nagyon örültem Comannak. Kedvelem is, de sokat már nem várok tőle. Hosszútávon végképp nem. Coman nem hogy nem tud Ribéry méltó utódja lenni, de hamarosan a Bayernben sem lesz elég az a számára, hogy őrült gyorsan tud futni és viszonylag jól cselez... Kell helyette valaki, akinek esze is van ehhez a játékhoz.

Mondjuk, ha Isten adja, rámcáfol, nagyon boldogan fogok bocsánatot kérni és mea culpázni!

https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/70021/pics/lead_800x600.jpg
franck ribéry,Játékosaink,kingsley coman,szubjektív,Szubjektív írások,VÉLEMÉNYÜNK
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?