Blogolj!

A Bayern gyengült az átigazolásokkal és a címekért folyó harcban…

Cserny Szilárd

Az FC Bayern ebben a szezonban már ötödik alkalommal vesztett el olyan meccset, ahol vezetett. Ilyen 8 évvel ezelőtt történt. És valójában akkor is a szezon végéig és nem a 20. játéknapig. Ha Kovac azt akarja, hogy ugyanannyi pontot szerezzen, mint Jupp Heynckes az előző évben, akkor muszáj neki a maradék 14 meccset megnyernie.

A Bayern kerete nem alkalmas a bajnoki címre. A vezetőség majdnem mindent megpróbált, de nem jött össze. A kérdést Hasan Salihamidzic megspórolhatta volna az 1-3-as Leverkuseni vereség után. Aztán némi gondolkodást követően úgy döntött, hogy megválaszolja a kérdést:

"Mennyire érinti érzékenyen, hogy a téli átigazolási időszak nem nagyon sikerült?"

A válasza a Sport Bildnek:

"Teljesen jól álltunk, megpróbáltunk mindent és ahogy Önök is tudják: a tárgyalások sokáig tartanak. Most meg kell nézzük, hogy hogyan tovább."

Az FC Bayern ebben a szezonban már ötödik alkalommal vesztett el olyan meccset, ahol vezetett. Ilyen 8 évvel ezelőtt történt. És valójában akkor is a szezon végéig és nem a 20. játéknapig. Ha Kovac azt akarja, hogy ugyanannyi pontot szerezzen, mint Jupp Heynckes az előző évben, akkor muszáj neki a maradék 14 meccset megnyernie. Az FC Bayernnek már így is 4 vereséggel több írható a számlájára, mint a tavalyi egész szezont figyelembe véve. Mindezek mellett már közeleg a Bajnokok Ligája nyolcaddöntő is a Premier League listavezetője, az FC Liverpool ellen.

Ez a keret nem alkalmas címekre. Érthető, hogy a vezetőség majdnem minden pénzt megígért, hogy erősíteni tudja a keretet. Egy 2012-höz hasonló szezon van kibontakozóban, amikor semmilyen címet nem nyert a csapat.

Két és fél órával az átigazolási időszak vége előtt Karl Heinz Rummenigge és Salihamidzic még telefonált. A Bayern vezére kérdezte a sportigazgatót, hogy van-e valami fejlemény Angliából, amire Salihamidzicnek nemleges választ kellett adnia. Ezzel eldőlt, hogy a négy kezdeményezett téli ajánlattevésből semmi sem lett. Sem Hudson Odoi, sem Lucas Hernandez, sem Adrien Rabiot és Benjamin Pavard sem. Salihamidzicen a nyomás nő a nyári vásárlások tekintetében. Pavard esetében minden tiszta, július 1-től a játékosnak egy öt éves aláírt szerződése van a Bayernnel.

Mindazonáltal a VfB Stuttgartnál több klub is érdeklődött a játékos iránt. Eddig csak telefonon volt ajánlattevés, de még nincsen kivásárlási szerződés.

„Mivel még nincsen megállapodás a Stuttgart és az FC Bayern között, ezért mi nem tudjuk még Benjamin Pavard klubváltását bejelenteni”

- mondta Michael Reschke, a VfB klubmenedzsere a Sport Bildnek.

Stuttgartban meglepődtek a Bayern eljárásán. Január 8-án jelentkezett telefonon Salihamdzic Reschkenel, hogy Pavardot szívesen leigazolnák már most télen. Amikor ezt Retschke visszautasította, akkor Salihamidzic tájékoztatta, hogy a Bayern nyáron élni fog a 35 milliós kivásárlási záradék lehetőségével. Már a következő nap Salihamidzic egy sajtókonferencián be is jelentette Pavard megvásárlását. A VfB joggal érezte úgy, hogy megsértették.

Salihamidzic Dohai sajtótájékoztatóját Londonban sem nézték jó szemmel. A sportigazgató nagyon támadólag lépett fel a Callum Hudson-Odoi iránt mutatott érdeklődésnél is. A tehetséges játékosnak mindenekelőtt egy érvényes szerződése van 2020-ig. Marina Granowskaja igazgatónő nagyon tiszteletlennek találta, hogy a médiából értesült az átigazolási kezdeményezésről. A tárgyalások már a kezdetektől fogva kudarcra voltak ítélve.

A Sport Bild tudta meg azt is, hogy a Schalke menedzser Christian Heidel is bejelentkezetett a Chelsea-nél. Email-en érdeklődtek a védő Andreas Christensen felől. Granowskaja barátságosan válaszolt is. A kérést visszautasították, azonban ezzel a módszerrel nem égetett fel maga mögött mindent, hagyva lehetőséget arra is, hogy nyáron további beszélgetésre kerüljön sor.

Maga Rummenigge is elismerte, hogy Salihamdzic idő előtti megszólalásai nem segítették az előrelépést Hudson-Odoi ügyében.

"Nem tagadhatom, hogy ezt Londonban nem nézték jó szemmel. De nem szabad elfelejtenünk, hogy Hasannak a játékos felé valahogy jeleznie kellett. A játékosnak is kellett jelzést kapnia, hogy az FC Bayern München teljesen mögötte áll."

A második próbálkozását Salihamidzic Lucas Hernandeznél tette meg a 80 millió eurós záradék ellenére, amely Pavard esetével ellentétben már a téltől érvényes volt, de nem került a második francia világbajnok sem a Bayernhez. Amikor az Atletico Madrid tudomást szerzett a Bayern érdeklődéséről a játékosa iránt, akkor a klub megpróbált beszélni a játékossal. A játékos kezdetben megtagadta a beszélgetést, de a végén el kellett fogadnia. A klub világossá tette a játékos számára, hogy ellenzi, hogy télen klubot váltson. Végül Hernandez megegyezett az Atleticoval, a klub most fizetésemelést készít elő, hogy szerződést hosszabbítsanak, ezáltal megakadályozva a játékosnak a Bayernbe való átigazolást.

Salihamidzic a téli átigazolási időszakban jelezte, hogy a klub Rabiot felől is érdeklődik. A játékosnak a szerződése a szezon végéig tart a PSG-vel. Másként, mint a Chelsea, Atletico vagy Stuttgart eseteben, a PSG-vezetőinek jól jött volna a váltás, hogy a játékos után még az átigazolási díjat bezsebelhessék. Ennek ellenére Rabiot esetében sem történt meg a csere. A nyárra a Bayernnek felül kell kerekednie a másik két érdeklődőn, a Barcelonán és a Juventuson, akik már egyértelműen kifejeztek a játékosra való igényüket.

Semmi igazolás, helyette a Bayernnél volt egy távozó Sandro Wagner személyében, aki elhagyta a klubot és Kínába igazolt. Az elmúlt télen a Bayern 13 millió euró fizetett ki a Hoffenheimnek a játékosért és mindössze 5 millió euróért elengedte. Ez egy 8 millió eurós értékvesztést jelent egy év alatt. A vesztesség mellett megszerezték a fiatal tehetséget, Alphonso Daviest a Vancouverből 10 millió euróért, plusz az egyéb díjak. Lezárult egy nagyon mínuszos transzferidőszak és elkönyvelhetnek egy 7 pontos mínuszt a Dortmunddal szemben.

Niko Kovac edző az első 3 tavaszi fordulóban csak 6 pontot gyűjtött, 3-al kevesebbet, mint az őszi fordulóban. A Leverkusen elleni felállás is okozott némi csodálkozást.

Salihamidzic téli átigazolási próbálkozásai rendre kudarcba fulladtak

Az eredmény: harmadik hely 20 játéknap után. Egy évvel ezelőtt első helyen álltak 16 pont előnnyel.

TIZENHATTAL!

Forrás: Bild.de

https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/68651/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN HÍREK,Csapatról
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?