Elvisszük az otthonodba a KŐFESZT-et! Kőfeszt-film 2019.09.29. 18:30 M5
hirdetés
Blogolj!

Callum Hudson-Odoi: az ígéretes tehetség a Bayern célkeresztjében

Regős András

Amikor Callum Hudson-Odoi a 2018-as ICC-n Dublinban elhagyta a pályát, az egész stadion állva tapsolta meg a tinédzsert. Még az Arsenal szurkolóit is lenyűgözte a játéka. Csillag született.

A Chelsea szimpatizánsai már évek óta hallottak egy játékosról – Hudson-Odoi-ról – aki szépen lassan lépegetett felfelé a londoniak akadémiáján, de a Nemzetközi Bajnokok Kupáján szélesebb körben is ismertté vált. Lélegzetelállító teljesítményt nyújtott.

Gyorsaság, erő, cselezés, befejezés: a 17 éves játékosban abszolút minden megvolt, amit az ember egy szélsőtől elvárhat. És ahogy azt az angol tévé közvetítés kommentátora is megjegyezte, Európa egyik legjobb jobbhátvédjével, Hector Bellerinnel szemben tette mindezt.

Az idei szezonban viszont nem igazán jutott játéklehetőséghez a felnőtt csapatban, ami nem csoda, ha olyan lehetőségek vannak a keretben a posztján, mint Eden Hazard, Willian vagy Pedro, így mindössze 42 percet játszott a Premier League-ben.

Habár mindösszesen 10 tétmérkőzésen lépett pályára, ez nem tartja vissza Európa legnagyobb klubjait, hogy megpróbálják leigazolni. A Bayern München a cikk írásának idejében már három ajánlatot is tett, a legutóbbi hírek 30 millió fontot említenek.

A Londontól délre fekvő wandsworthi születésű Hudson-Odoi hét évesen csatlakozott a Chelsea akadémiájához, ahol már 15 évesen bemutatkozott az U18-as csapatban.

Nem telt sok időbe hogy alapemberré váljon, nem kis része volt a fiatal kékek 2017-es és 2018-as FA Youth Cup győzelmében.

A szemkápráztató játéka a korábbi edző, Antonio Conte figyelmét is felkeltette, aki megadta neki a lehetőséget a pályára lépésre az első csapatban, a Newcastle ellen az FA kupában 2018 januárjában. Még abban a hónapban a Premier League-ben is becserélte a Bournemouth ellen.

Hudson-Odoi játéka még sokat fog fejlődni, de jelenleg leginkább Eden Hazardéhoz hasonlít a stílusa. A szélről indulva a kivételes labdavezetését és sebességét kihasználva sorra hagyja maga mögött a védőket, majd befelé törve keresi a lehetőséget a kapuralövésre.

Sokan azt várták, hogy az idei lesz számára az áttörés éve, az egyik legnagyobb tehetségként vágott neki a Premier League-nek.

Az Európa Ligában viszont több lehetőséget kapott, meg is mutatta, hogy nem hiába. Persze nagyon fiatal még, van hova fejlődnie, de a tehetsége megkérdőjelezhetetlen.

A 90 percre átlagolt statisztikák közül több-ben is ő hozta a legjobb eredményt a Chelsea játékosok közül az EL-ben. 3,34 kulcspassz, 10,46 labdaérintés az ellenfél tizenhatosán belül, emellett 4,18 kapuralövési kísérlet.

Hudson-Odoi nyilvánvalóan gólveszélyes, akár meccseket dönthet el. A PAOK ellen novemberben kimondottan jól játszott, ő rúgta a harmadik gólt, a negyedikhez előkészített, a görög védők hatástalanok voltak ellene.

Őszintén megvallva, az EL csoportok nem igazán jelentenek kihívást a nagy csapatok számára. De a tény, hogy Hudson-Odoi ilyen fiatalon több meccsen keresztül jó formát tudott nyújtani, igencsak ígéretes.

Nem kell messze menni hogy láthassuk, mi történik ha egy kivételes tehetség a több játéklehetőség reményében elhagyja angol csapatát, és a Bundesligába igazol – Hudson-Odoi honfitársa, Jadon Sancho 2017-ben igazolt a Manchester Cityből a Borussia Dortmundba, ahol azóta sztárrá nőtte ki magát, 18 éves kora ellenére még az angol válogatottba is kapott meghívót.

Sancho felemelkedésére sok fiatal játékos, és európai nagycsapat felfigyelt.

„Ez a Sancho-effektus – minden klub azt reméli, hogy az övék lehet a következő Sancho. Az ő [Hudson-Odoi] szempontjából pedig, ő nyilván azt reméli, hogy ő lehet a következő Sancho, ha úgy mint Sancho, a Bundesligába igazol”

– mondta a német sportújságíró, Raphael Honigstein a Sky Sports adásában.

„A német klubok felfigyelnek a 17-19 éves srácokra az angol nagy kluboknál, és úgy hiszik, hogy bárhol azonnal bevethetőek lennének.”

Bármi is történjék a következő hónapokban, egy dolog biztos: Hudson-Odoiról még sokat fogunk hallani az elkövetkezendő években.

Forrás: https://www.internationalchampionscup.com/territories/eu

https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/67148/pics/lead_800x600.png
Átigazolási hírek,BAYERN HÍREK,Beszámolók
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?