Blogolj!

Rummenigge Daviesről, a Bayern filozófiájáról és az éves közgyűlésről

Regős András

Csütörtök este Karl-Heinz Rummenigge átvehette az FC Bayern új csapatbuszának kulcsait. A 63 éves vezérigazgató ezután készséggel válaszolt az újságírók kérdéseire Alphonso Daviest, a jelenlegi helyzetet és a Bayern átigazolási politikáját illetően.

Karl-Heinz Rummenigge…

… Kingsley Comanról: „Az utóbbi időben nélkülöznünk kellett pár játékost, köztük Kingsley Comant is, aki az első meccsünk óta sérült volt. A sérülése komoly hátrányt jelentett a csapatnak. A felépülése a végéhez közeledik, de arról, hogy pályára lép-e szombaton, nem tudok biztosat mondani. De úgy gondolom, legkésőbb jövőhéten visszatérhet. Egy biztos, nagy lendületet adhat majd a játékunkhoz, főleg a támadásokban.”

… a saját jövőjéről: „2019. december 31-éig tart a megbízatásom. Uli Hoeneß és a felügyelő bizottság megkértek, vegyem fontolóra a szerződésem meghosszabbítását. Így is fogok tenni, aztán majd beszélek Ulival.”

… Franck Ribéryről: „Annyit mondhatok, hogy nekünk sem tetszett, amit Franck csinált a dortmundi meccs után. Úgy gondolom ez részben az érzelmi helyzetének volt köszönhető, hiszen 3-2-re kikaptunk, amit nem feltétlenül érdemeltünk volna a játék alapján. Uli, Hasan, a francia újságíró és Franck beszéltek az esetről, Franck pedig bocsánatot kért, tehát az ügy lezárult, ez a lényeg.”

… a szezonról: „Nagyon jól indítottuk a szezont, nem csak meccseket nyertünk, de jól is játszottunk. De az önkritikát nem szabad elhanyagolni, letértünk a helyes útról az Augsburg elleni mérkőzés óta. Most itt az idő, hogy visszatérjünk rá, a szombati meccsel kezdődően. Csak a csapaton és az edzőn múlik, hogy helyrehozzák a történteket.”

… Alphonso Daviesről: „Legkorábban január 1-től játszhat, mivel ekkor nyit az átigazolási időszak. Ma találkoztam vele, nagyon udvarias, nagyon jó első benyomást tett, akárcsak korábban az edzésen. Számolni kell majd vele, elképesztően gyors játékos. De nem szabad elfelejteni hogy még csak 18 éves, és eddig az MLS-ben futballozott az Egyesült Államokban. Türelmesnek kell lennünk vele, és nem szabad már a kezdetekkor túl magas elvárásokat felállítani vele szemben.”

… az éves közgyűlésről: „Úgy vélem, csendes este lesz. 2012 óta hatalmas sikereket ért el a klub. Akár úgy is mondhatnánk, hogy az elmúlt 6 évben ez csak egy rendszeres összejövetel. Egymás után hatszor nyertük meg a Bundesligát, 2013-ban tripláztunk, a számos duplázást nem is említve. A Bajnokok Ligájában is rendszerint helytállt a csapat. Nem eshetünk bele abba a hibába, hogy mindent és mindenkit megkérdőjelezünk csak azért, mert a tabellán a jelenlegi helyzetünk nem felel meg az elvárásainknak. Elég régóta vagyunk már a bizniszben ahhoz, hogy reálisan kezeljük az ilyen dolgokat.”

… a keret frissítéséről: „Szerintem a csapatunk megállja a helyét, a mai napig. Ne felejtsük el, hogy ezek a játékosok hat hónappal ezelőtt 21 pontos előnnyel nyerték meg a bajnokságot. Ezek a játékosok most mindössze hat hónappal idősebbek. Nem látom a problémát, amit a nyilvánosság rendszeresen megemlít. Ráadásul érkeztek új fiatal játékosok is, Goretzka, Renato Sanches és Serge Gnabry személyében. Nem értem ezt az egész drámát. Nyilván lépnünk kell és így is fogunk tenni, legkésőbb jövő nyáron. De tudom, hogy Hasan teljes erőbedobással ezen dolgozik. Biztos vagyok benne, hogy jövő nyár után is egy sikeres csapattal állhatunk majd fel hétről hétre. Nincs okom aggódni.”

… a növekvő átigazolási díjakról: „Nekünk itt a Bayern Münchennél van egy bizonyos filozófiánk. Mindig jól megfontoltuk a lépéseket, és ez a jövőben sem fog változni. Megfelelő pénzügyi háttérrel rendelkezünk, amit be tudunk fektetni, ha a szükség úgy hozza.”

Forrás: https://fcbayern.com/en

https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/64657/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN HÍREK,Beszámolók,Interjúk, nyilatkozatok,karl-heinz rummenigge
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?