Blogolj!

Niko Kovac: a gólok elvették az önbizalmunkat

Armin V Fabian

Meccs utáni nyilatkozatok:

Niko Kovac: "Jól kezdtük a mérkőzést, de aztán pont ugyanaz történt, mint az Augsburg és a Hertha Berlin ellen: egyéni hibákat követtünk el, ilyen szinten – a Bundesligában – pedig hasonló hibákért megbüntet az ellenfél. Ezenfelül nem tudtuk a helyzeteinket sem kihasználni. Az első félidőben kapott gólok megfosztottak az önbizalmunktól. A Gladbach nagyon jó munkát végzett, nagyon szoros középpályával álltak fel, de a széleken sem volt egyszerű keresztül jutni. Ezért el kell fogadni a vereséget, bár nagyon bántó.”

Manuel Neuer: "Jól kezdtük a mérkőzést, aztán gólt kaptunk a semmiből, támadásainkban pedig nem sikerült áttörést elérni – így ziccereink sem voltak. Ezt követően belőtték a második gólt, nekünk pedig újra üldöznünk kellett őket. Az nyilvánvaló, hogy minden játékos akarja a győzelmet, mindenki motivált és megfelelő hozzáállást mutat. A második gól azonban nagy pofon volt, kihatással volt ránk. Ettől kezdve nehezebb volt játszani. A félidőt követően úgy akartunk focizni, ahogy a mérkőzés elején tettük. Voltak lehetőségeink az elmúlt néhány mérkőzésen, egyszerűen nem tudtuk kihasználni azokat. Ma viszont még ezeket a lehetőségeket sem alakítottuk ki. Ez nem a Bayern, és ez a teljesítmény nem elég.”

Dieter Hecking (Mönchengladbach edző): "Rendkívül jó csapatteljesítményt mutattunk, és hihetetlenül jól védekeztünk. A Bayern nyomás alá helyezett minket, de nem engedtünk túl nagy helyzeteket nekik. Kíváló munkát végeztünk. Abban reménykedtünk, hogy összezavarjuk, meglepjük őket a játékstílus megváltoztatásával. Ez sikerült, főleg úgy, hogy az első két helyzetünkből gól is született. Kiemelkedő munkát végeztünk.”

Lars Stindl (Mönchengladbach csapatkapitány): “Örülök, hogy végre újra játszhattam. Sok emberre volt szükség a középpályán. A feladatom az volt, hogy megtartsam a labdát a Bayern térfelén. Münchenben mindenképp birtokolnod kell a labdát. Sikerült néhány jó kontrát összehozni a meccs során. Mindig is nyerni akartam itt egy mérkőzést. Az öröm csak egy “pillanatfelvétel” a válogatott szünet miatt, de biztos vagyok benne, hogy jó kontextusba helyezzük majd az eredményt.”

Forrás: https://fcbayern.com/en

https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/60994/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN HÍREK,Beszámolók,Interjúk, nyilatkozatok,Mérkőzésekről
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?