Vita a szövetségi kapitányról: „Valahogyan” Löw

A német válogatott mítosza összetört. A szövetségi kapitány feltűnően távolságtartó módon vállalja ezért a felelősséget. A játékosoknak egyedül kell viselniük a kudarc terhét.

Amikor Joachim Löw egy évvel ezelőtt utolsó sajtótájékoztatóját tartotta Oroszországban, nem kellett boldog emberként írni a szövetségi kapitányról. Látszott rajta, hogy az. Azon az enyhe júliusi estén Szocsiban ott állt előtte az arany színű trófea a pódiumon, amikor egy fél tucat játékos felrohant a színpadra, hogy az edzőjét ünnepelje. Joachim Löw némán ült a székén, miközben körülötte tombolt a fiatalos jókedv. De az arcára olyan ragyogás ült ki, olyan fény, telve jóérzéssel, ami többet mondott minden szónál, ami elhangozhatott volna. Ebben a pillanatban, ezt mindenki láthatta, Joachim Löw békében volt magával és a munkájával, annyira, amennyire soha korábban a szövetségi kapitányi karrierje során, még azon a rio-i éjszakán sem, amikor világbajnok lett csapatával.

A mára már csaknem elfeledett Konföderációs Kupa-győzelem edzői siker volt. A tökéletes csapatösszeállítás, a torna során megújuló csapat- és taktikai felállás, a céltudatosság, a megújulás és a szenvedély csodálatos keverékének eredménye. Az egy Löw-győzelem volt, egy mestermunka, még ha kicsi is. Egyben remény erre a világbajnokságra, az álmodott címvédésre. Miután a fiatal játékosok, akik pontosan tudták, hogy kinek köszönhették a sikert Szocsiban, lementek a színpadról, és már csak a Joachim Löw átnedvesedett trikóján száradó sör emlékeztetett a túláradó örömre, egy olyan mondatot mondott ki a szövetségi kapitány, aminek mély igazságtartalmát feltehetően maga sem fogta fel igazán. Vagy csak akkor, amikor már késő volt és a világbajnok romokban hevert.

„Viccesen azt is mondhatnám”,

- jelentette ki Joachim Löw akkor a pódiumon arra az újra, frissre és fiatalra utalva, ami éppen győzelmet hozott,

„hogy most elgondolkodhatunk azon, hogy az otthonmaradt játékosok közül kit is veszünk be ebbe a csapatba.”

Majdnem napra pontosan egy évvel később a szövetségi kapitány vert ember. A második oroszországi győzelme, ezen a világbajnokságon a megváltozott körülmények között szintén egy edzői siker lett volna, egy Löw-győzelem. De ahogy a vb egyre közeledett a szövetségi kapitány nem tudott elszakadni a világbajnokaitól, a régi automatizmusoktól, a régi bölcsességektől, a régi szép időktől. Bár néha úgy nézett ki, hogy meg akar ezektől szabadulni, valójában Löw a múlt fogja maradt. A végsőkig, amikor azt gondolta, hogy Sami Khedira és Mesüt Özil újra a kezdőcsapatba kerülve fordulatot hoz – de addigra valójában már rég minden elveszett. A vége már csak idő kérdése volt.

Így a szövetségi kapitány csapatával csütörtök délelőtt Moszkvában felszállt a repülőre, ami a bukott világbajnokokat visszahozta Németországba. A világbajnokok, akik sápadtan próbálták brutális bukásukat megmagyarázni a meccs után, most egy olyan vereség terhét hordozzák, amit senki sem kívánt, aki emlékszik arra a csodára, amit valaha ennek az országnak adtak. A német csomagban természetesen ott volt a kérdés, hogy Joachim Löw lemond-e ez után a katasztrófa után. Vagy a vb-győzelem és öt nagy torna után, ahol csapatával mindig bejutott az elődöntőbe, neki kell lennie annak az edzőnek, aki az újrakezdést levezényli, amit a vb előtt csak félszívvel kezdett meg. Gyors válasz nem lesz erre a kérdésre.

Oliver Bierhoff csapatmenedzser az érkezés után kijelentette:

„Napi kapcsoltban leszünk. A következő hét vége felé összegyűlünk és tovább folytatjuk a megbeszéléseket.”

A hatalmas visszaesés fényében meglepő volt, mennyire távolságtartóan közelítette meg Joachim Löw közvetlenül a meccs után a saját felelősségét ebben. A szövetségi kapitány első reakciójában a tv-ben arról a „nagyképűségről” beszélt, amit a játékosai a Mexikó elleni első meccsen mutattak. Kicsivel később a sajtótájékoztatón egy meredeken emelkedő teremben, ami egy egyetemi előadóra emlékeztetett, a szövetségi kapitány megállapította, hogy ezen a tornán a csapatából „valahogy hiányzott a könnyedség”. Az első úgy hangzott, mintha csak néhány játékos szállt volna el magától, mintha ezt úgy kellene elfogadnunk, mint egy természeti törvényt és edzőként ez ellen semmit sem lehetne tenni. És hogy ő ez ellen a hozzáállás ellen nem tehetett volna semmit. A második pedig úgy, mintha a könnyedség „valahogy” elveszhetett volna az edzőtábor, az öltöző és a pálya közötti légüres térben, mint egy kulcs a sportbéli szerencséhez. És nem úgy, hogy az edző dolga, hogy olyan környezetet teremtsen, ahol a könnyedség és a játékkedv előjöhetnek. Már a Mexikó elleni vereség után, aminek legfőbb oka az ellenfél játékstílusára való pocsék taktikai felkészülés volt, azt állította a szövetségi kapitány, hogy az ellenfél taktikájának tulajdonképpen előnyt kellett volna jelentenie a játékosai számára.

Egy évvel ezelőtt Joachim Löw még olyan talajt készített elő Oroszországban, fiatal, sikerre éhes játékosainak, amiben meg tudták mutatni a tehetségüket. A szövetségi kapitány azt tette, ami egy edző feladata. Egyengette a játékosainak az utat, hogy csilloghassanak, és a német futball ragyoghatott. Olyan alapot teremtett, hogy minden meccsen bátran és szenvedéllyel hozhatták ki magukból a legjobbat. Hogy olyan csapatszellem alakult ki, ami a győzelemig vitte őket. És amikor a játékosok bekapcsolták a tv-t, azt látták, hogy Németországban a szurkolók lelkesednek értük és örömet okoz nekik a játékuk. Ebben a pillanatban mindenki érezte, hogy mi minden lehetséges. Azok, akik Oroszországból nézték a tv-t látták, hogy örülnek a német szurkolók. És azok, akik örültek, látták, hogy kiért szorítanak.

Most viszont a hatalmas csalódás az utolsó benyomás, amit a szövetségi kapitány ezen a vb-n maga után hagyott, hogy a vereség pillanataiban felcserélődtek a szerepek a német csapatban. Az edző a Dél-Korea elleni 0:2, a csoport utolsó helye után sem védte meg a csapatát, amit sok edző a legfontosabb feladatának tekint ilyen helyzetekben. Miközben a német játékosok vele ellentétben nagy mértékben vállalták a felelősséget a kudarcért és egy szóval sem tettek szemrehányást edzőjüknek.

„Minden indokot el kell fogadnunk”,

- mondta bátran Thomas Müller, anélkül, hogy bármelyik játékostársát kritizálta volna, bármilyen belső konfliktust emlegetett volna, vagy utalt volna a szövetségi kapitány és stábja bármilyen hibájára. Sápadt arccal viselte a vereséget.

Azt, hogy a német vereségek a világbajnokság csoportmeccsein többet jelentettek, mint egy szerencsétlen kiesést, sokan érezték a stadionokban és a tv előtt. Ezen a világbajnokságon ledőlt egy német bástya is, egy mítosz.

„A futball egy egyszerű játék, 22 játékos 90 percig rohangál egy labda után, és a végén mindig a németek nyernek”,

- mondta valaha Gary Lineker, és a korábbi angol válogatott játékos bonmot-ja eddig a világ futballjának mintegy alaptörvénye volt.

„A végén nem mindig a németek nyernek”, 

- mondta Lineker a BBC kommentátoraként szerda este.

„A korábbi verzió történelem”.

Sajnos igaz, amit Lineker mond.

Akármennyire keserűen is hangzik a bukott világbajnok rajongói számára, a németek Oroszországban már nem azok voltak, amit egy örökkévalóság óta jelentettek a futballpályán. Egy egység, egy összeforrott közösség, vagy száraz sportszakmai módon kifejezve egy működő csapat, amelyik nem adja fel, és a végén (majdnem) mindig nyer.

A nagy kudarc már a felkészülésben benne volt, az edzőtáborban és a vb-meccsek előtt is. Minden más csak következmény volt: a szomorú és brutális zuhanás. Egy olyan, ami valószínűleg csak akkor lehetséges, ha valaki elérte a futball hetedik mennyországát és ott valahogy elvesztette magát.

A szövetségi kapitány a Konföderációs Kupa után már egyre kevésbé volt nyitott a változásokra, amik a vb-t előkészítő torna alatt, legalábbis úgy tűnt, még könnyen mentek neki. De lehet, hogy ebben is csal az első benyomás, mert akkor csak nyári szabadságot kellett adnia a világbajnokoknak. Ahogy az oroszországi világbajnokság közeledett, Joachim Löwnek láthatóan nehezére esett elhagyni a világbajnoki komfortzónát, ahogy fáradhatatlan elődje, Jürgen Klinsmann nevezte, amikor valaki teremt magának egy világot, amiben mindennek úgy kell maradnia, ahogy szereti. Az éhség a sikerre, amiről hónapok óta újra és újra beszéltek, egy olyan éhség volt, amit csak bebeszéltek maguknak. Egy éhség, amit korábban nem éreztünk, és amiből a vb alatt a németeken és edzőjükön nem lehetett észrevenni semmit.

Ahogy a torna közeledett Joachim Löw egyre inkább visszahúzódott saját elképzelései világába. Nem érezte azt sem, hogy mekkora romboló erő rejlett Mesüt Özil és Ilkay Gündogan Erdogan-ügyében a csapata és a két játékos számára, pedig nem hiányoztak az erre utaló jelek. Ez az eset beárnyékolta az egész felkészülést, nyugtalanságot okozott a csapatban, megterhelte a szurkolókkal való kapcsolatot és a két játékost részben jogos kritika, de határtalan káröröm és gyűlölet céltáblájává tette. Már a világbajnokság alatt ők lettek a válogatott gyenge szereplésének bűnbakjai, elsősorban Mesüt Özil, és ez, attól kell tartanunk, a kudarc után sem fog megváltozni. Hogy ez a két játékos számára idáig fajult, egy idő után már nem rajtuk múlott, hanem azon, hogy a szövetségi kapitány és a szövetség vezetői félreértelmezték a helyzetet, ez tette lehetővé ezt a két játékos, de a csapat számára is nagyon megterhelő helyzetet.

Ezért is lettek a végére a nagyszerű világbajnokokból, akik Oroszországban már nem azok voltak, és nagyon tehetséges utódaikból, akik Oroszországban nem lehettek azok, egy kupac szétesett és kétségbeesett futballista, akik semmit sem mutattak a bennük egyébként meglévő tehetségből. Az, hogy Joachim Löw az elmúlt hetek után hogyan gondolhatja, hogy esetleg mégis ő lehet a megfelelő ember az újrakezdésre, az utolsó rejtvény, amit a szövetségi kapitány ezekben a borús napokban a futballnemzetnek feladott.

Fordította: Frey Dóra

Forrás: http://www.faz.net/aktuell/

https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/55043/pics/lead_800x600.jpg
Beszámolók,joachim löw,NATIONALELF HÍREK,Szakmai stáb
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?