Ki nyeri a 2018-as focivébét? A válasz egyértelmű: Németország

A legendás Bernd Schneider, nyolcvanegyszer ölthette magára a német válogatott mezét.

A korábbi válogatott játékos elmondta véleményét arról, miért jobb a mostani német labdarúgó-válogatott, mint amilyen az ő idejében volt, megosztotta velünk egyik lélegzetelállító élményét is és megemlítette az idei világbajnokságon résztvevő német labdarúgó-válogatott játékosait is.

A „fehér brazilként” is ismert Bernd Schneider tíz évig brillírozott a Bayer Leverkusen és a német válogatott középpályásaként: 296 Bundesliga mérkőzésen szerepelt Bayer és az Eintracht Frankfurt játékosaként (39 gól és 68 gólpassz), nyolcvanegy nemzetközi mérkőzés és négy gól fűződik a nevéhez. Csapatával a 2002-es Bajnokok Ligája fináléjában második helyezést értek el, a 2006-os labdarúgó-világbajnokság harmadik helyezettje, valamint további két világbajnokság második helyezettje és ezekhez a fent említett sikerekhez Schneider nagyban hozzájárult.

Még most is a foci a szenvedélye. A jénai születésű sportoló az interjúban beszélt a német válogatottban töltött pályafutásáról, Joachim Löw csapatának az esélyeiről a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokságon és nem utolsó sorban szóba jött a Bayer Leverkusen csapata is.

t-online.de: Schneider úr, Ön két világbajnokságon vett részt, ahol csapatával 2002-ben második majd 2006-ban harmadik helyezést értek el. Ha egy szóval kellene jellemeznie karrierjét a német válogatottban, mi lenne az?

Bernd Schneider (44): Nem tudnám egy szóval jellemezni. Ez a legnagyobb dolog, ami egy fiatal játékosnak megadathat, még ma is erről álmodoznak a tizenhárom és a tizennégy évesek. Leírhatatlan érzés Németországot képviselni, viselni a válogatott mezt és a drukkerekkel együtt énekelni a stadionban a német himnuszt. Mindenki át szeretné élni ezt, és élvezni is ezt a megtiszteltető feladatot, azonban ezért természetesen rengeteget kell tenni.

A 2002-es világbajnokság döntője: Schneider Ronaldinho ellen

Ha szóba kerül a német labdarúgó-válogatott szereplése a világbajnokságokon, úgy tűnik, hogy a 2002-es labdarúgó-vébén résztvevő német csapat szinte már feledésbe merült. Van erre valami magyarázata?

Nem mondanám azért ezt így. Az idő azonban nem áll meg. A futball folyamatos fejlődését tapasztalhatjuk, és mindig újabb sikerek születnek, vegyük csak példának a 2014-es vébét. Azt nem mondanám azonban, hogy elfelejtenék a 2002-es csapatot. De...

De?

...valamivel azért, még kiegészíteném az előbbieket. Technikailag és taktikailag mi már nagyon távol állunk a mostani válogatott szintjétől. Különösen a taktika területén figyelhető meg hatalmas fejlődés, és a német válogatott is nagyon sokat fejlődött ezen a téren. Minden sokkal intenzívebb is most.

A 2002-es labdarúgó-világbajnokság döntőjében nyújtott játéka a brazilok csodálatát is kivívta.

Természetesen nem felejtem el ezt, és a becenevemet sem (nevet). De bárcsak máshogy történt volna. Jobb lett volna megnyerni a világbajnokságot, és ezért még a becenevemről is szívesen lemondtam volna (nevet). De még így is természetesen dicsőség számomra, hogy ilyen névvel illettek.

Az Olaszország ellen vívott elődöntőben 2006-ban volt egy nagy helyzete. Ezen a pillanaton töpreng el a legtöbbször?

Természetesen, gyakran gondolok vissza a vereségekre is. Itt van például a 2006-os világbajnokságról készült Németország. Egy nyári mese (Eredeti címe: Deutschland. Ein Sommermärchen) című film, amely minden egyes játékost és szurkolót emlékeztet arra, hogy ilyen nagyszabású eseményt testközelből nem egy hamar fogunk újra átélni.

A nyitómérkőzésen Ön volt a csapatkapitány a sérült Michael Ballack helyett...

Ezt gyakran felvetik a hozzám intézett kérdések során. Abban a pillanatban természetesen teljes mértékben összpontosítunk és koncentrálunk. De aztán utólag tudatosult bennem, hogy azt a pillanatot, amikor hazai pályán vezettem be a csapatomat a nyitómérkőzésre, sosem fogom elfelejteni.

A nagy pillanat: A német válogatott Schneider vezetésével a 2006-os világbajnokság nyitómérkőzésén a müncheni arénában.

Az egy nyári mese című filmnek még mindig érezni a hatásait. Hogyan élte meg ezt az időszakot?

Emlékszem, amikor kimentünk Berlinbe, katonák és a drukkerek voltak az utcán és hullámzott a tömeg, úgy hiszem ez az argentin meccs előtt volt. Sőt idősebb hölgyek is kiálltak az erkélyeikre és onnan üdvözöltek minket ujjongva.

Ilyen fogadtatást a német foci ezelőtt még nem kapott.

Igazi eufória-hullám söpört végig rajtunk, amelyet talán még más csapatok drukkerei sem feltételeztek Németországról, hogy itt ilyen is tud lenni. Természetesen a rendkívül jó időjárási viszony is közrejátszott (nevet). Azonban sok-sok más szép emlékem is van, és ezenkívül mindig is örömet okozott, hogy a nemzeti válogatotthoz tartozhatok.

1999 és 2008 között nyolcvanegy nemzetközi válogatott mérkőzésen játszott.

Emlékszem, volt egy barátságos mérkőzésünk Iránnal, amely teljesen lenyűgözött. 110.000 néző volt a stadionban és még 50-70.000 ember állt a stadion előtt és ez csak egy barátságos mérkőzés volt! Ez is mutatja, mit is jelent az, ha Németország az ellenfél a mérkőzésen.

Telt ház: Schneider a német válogatottal 2004-ben Teheránban 110.000 néző előtt.

Ön ezzel szemben mindig rendkívül nyugodtnak tűnt.

Kívülről legalábbis (nevet). Belül azonban mindig igazán feszült voltam. Némi drukk azonban kell is, ha nyerni akarunk.

Egyszer azt nyilatkozta egy interjúban, hogy „ösztönösen” játszik - melyik mostani német játékos áll ehhez a legközelebb Ön szerint?

Olyan játékosok, mint Marcus Reus vagy Joshua Kimmich, ők nem sablon szerint játszanak a mérkőzéseken, és nem sablon játékot másolnak le és alkalmaznak meccsről meccsre. Mindkettő játékos tudja már, mielőtt még elérné a labdát, mit fog a következő lépésként csinálni: „Ha nem jön be nekik, amit először elterveztek, kipróbálnak egy B tervet.” Ez a két játékos mindig elő tud rukkolni egy újabb megoldással, és így nehezen kiszámítható focit játszanak.

Mindketten a világbajnoki keret tagjai. Ki fogja megnyerni az oroszországi labdarúgó-világbajnokságot?

Erre egyértelmű választ tudok adni: Németország. Ennek ellenére természetesen több kedvenc csapatom is van. Ahhoz, hogy valaki megnyerje a vébét, mindennek össze kell jönnie, függ az aktuális formától és valamennyire a szerencsétől is.

Melyik válogatottak lehetnek Joachim Löw csapatának a legfőbb riválisai?

A spanyolokat, a franciákat tudnám megemlíteni, és mindenesetre ide sorolnám a brazil és az argentin válogatottat is. Az angoloknál is megfigyelhető, hogy ténylegesen jó munkát végeznek, de velük meg mindig történik valami, amit én legszívesebben csak szokásos „angol drámának hívok”. Biztos lesz majd olyan nemzet is, akire nem fogadnánk, de majd átütő sikert arat. Itt Belgiumra, Portugáliára gondolok, és talán még Mexikót is ide sorolnám.

Ki lesz a világbajnokság legjobb játékosa?

Természetesen ez függ a csapat teljesítményétől is. Hiszen nem az lesz a torna játékosa, akitől már a selejtezőben búcsúzni fogunk. Vagyis majd a negyeddöntős csapatok egyikéből fog kikerülni a legjobb játékos. Ha Németország szemszögéből nézem, Joshua Kimmichet tudnám most megemlíteni legnagyobb esélyesként. Talán még Toni Kroost is.

Kimmich az osztrákok elleni meccsen: Schneider saját magával hasonlította össze a Bayern legfiatalabb játékosát.

Mexikó, Svédország, Dél-Korea, hogyan értékeli Németország ellenfeleit a selejtezőben?

Ez egész kellemes csoport. De abban biztos vagyok, hogy Joachim Löw és a csapata a felkészülés során már mélyrehatóan foglalkozott az összes ellenfél csapatával. Más sorsoláskor kerültünk már könnyebb csoportba is. Abban viszont nincs semmi kétségem, hogy a német csapat uralni fogja a csoportját.

A volt klubja a Bayer Leverkusen ugyancsak újra magabiztosnak mutatkozott, és a szezon végén csak hajszál híján maradt le a Bajnokok Ligájában való szereplésről. Mennyire elégedett összességében a Bayer szezonjával?

Már csak az i-re tették volna fel a pontot, ha Hoffenheimben máshogy alakul játék végkimenetele (3:1, ha a TSG Hoffenheim és Dortmund az utolsó meccsnapon döntetlent játszott volna, akkor a Bayer Leverkusen került volna be a Bajnokok Ligájába.) Viszont a Hannover ellen is megvolt a lehetőségük arra, hogy egyet, vagy akár egynél több gólt is lőjjenek. (Végeredmény 3:2) Ennek ellenére ez nagyon jó szezon volt, különösen az előzőhöz képest, amely nagyon nehéz volt.

A 2002-es Bajnokok Ligája döntője: A Real Madrid sztárja Zidane és Schneider

A 2016 – 2017-es szezonban a Bayer csak a tizenkettedig helyen végzett..

Újra meg kell szilárdítani a helyzetét, hogy újra odakerüljön, ahol már szinte képzeletben látta a csapat magát, a minimális cél ez volt, hogy felkerüljön a nemzetközi futballpiac térképére. Sőt végig meg volt a lehetőség arra, hogy még többet hozzanak ki ebből a helyzetből. Azért is, mert más csapatok nem voltak olyan erősek, ahogy előzetesen vártuk volna, például a Dortmund, a Gladbach és a RB Leipzig. Elégedettek lehetünk.

Az új edzőnek is biztosan volt ebben szerepe.

Heiko Herrlich újra egyértelmű struktúrákat és változatosságot hozott a csapat játékába. Már nemcsak a támadójátékról szól minden, és ezáltal a csapat is összességében sokkal kiegyensúlyozottabb lett. Egyértelmű, hogy bosszantó volt, hogy ilyen kevéssel maradtunk le a Bajnokok Ligájáról.

Bayer edzője: Heiko Herrlich. Schneidert lenyűgözte az új edző sikere.

Mi lepte meg a 2017/ 2018-as szezonban?

A Bayern München lenyűgözött, akkor is ha „csak” a Német labdarúgó-bajnokságot nyerték meg. De a végén már nem volt meg a tűz a csapatban. Ennek ellenére a bajnokságban hétről hétre egyre jobb teljesítményt nyújtottak és ezzel az előnnyel kiérdemelték a győzelmet. A Schalke is nagyszerű volt, ahogyan újra visszatért az élmezőnybe és amit a Freiburg kihozott a lehetőségeiből, az is rendkívüli volt. 

És milyen meglepetést okozott a Bayer Leverkusen?

Leon Bailey természetesen kiemelkedik közülük, de Kevin Volland és a Bender ikrek is, akik fontos tagjai a csapatnak. Volland az első év után újra talpra állt és sok gólt is rúgott. Brandtot elfelejtettem megemlíteni, őt is még hozzájuk sorolnám (nevet), valamint még Havertz és Heinrichs játékát emelném ki - tényleg van jó pár tehetséges játékos. Viszont biztosítani kell őket a bizalmunkról, akkor is, ha rosszabb időszakon mennek keresztül. Ők még fiatal, tapasztalatlan játékosok, akiknek még fel kell nőniük. Leverkusen a legmegfelelőbb hely számukra a szakmai fejlődésre.

Brandt nemrég hosszabbította meg a szerződését.

Az én személyes álláspontom az, hogy ez volt a helyes döntés a továbbfejlődése érdekében, és azért, hogy két-három éven belül magasabb szintre léphessen.

Julian Brandt örül, hogy Schneider meghosszabbította a szerződését a Leverkusennel.

Tudja a Leverkusen a következő évben is az idei jó szezont folytatni?

Ha még elvégzik a szükséges változtatásokat és a meccseken élnek a helyzeteikkel és a lehetőségeikkel, akkor minden ajtó nyitva áll előttük a feljebb jutáshoz. Akkor majd újra reménykedhetünk, hogy láthatjuk őket a Bajnokok Ligájában játszani. Viszont a többi csapat sem alszik ám. A Schalke nagyon jól csinálta az idén, a következő szezonban biztos még jobban játszanak majd és még több pontot gyűjtenek. A Dortmund és a Lipcse is újra az élre tör minden bizonnyal. Mivel a minimális céljuk az, hogy felkerüljenek a nemzetközi futballpiac térképére.

Fordította: Dávid Fanni

Forrás: https://www.t-online.de/

https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/54169/pics/lead_800x600.jpg
Interjúk, nyilatkozatok,NATIONALELF HÍREK
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?