Az ügynöke szerint távozna Lewandowski

[Robert Lewandowski állítólag a Chelsea nagy nyári célpontja

Robert Lewandowski el akar igazolni a Bayern Münchenből, állítja az ügynöke, Pini Zahavi. A Daily Telegraph oldalán még május elején jelent meg egy cikk melyben arról írnak, hogy a Chelsea a lengyel csatárt szemelte ki legfőbb nyári igazolásának.

Zahavi a Sport Bild újságírójának elmondta, a Bundesliga gólkirálya „úgy érzi változásra, és új kihívásokra van szüksége a karrierjében.” Zahavi, aki Neymar tavalyi Párizsba igazolásánál is besegített, hozzátette, Lewandowski döntésének oka „nem a pénz vagy egy bizonyos klub, hiszen szinte bármely topcsapat szívesen látná soraiban a világ legjobb csatárát.”

A 29 éves lengyel csatár, akinek szerződése 2021-ig érvényes a Bayern Münchenben, Zahavi elmondása szerint már idén nyáron távozna.

Robert Lewandowski a lengyel válogatott színeiben fog pályára lépni a Világbajnokságon

Lewandowski 106 gólt szerzett 126 bajnoki mérkőzés alatt, mióta a rivális Borussia Dortmundnál 2014-ig tartó szerződését nem hosszabbították meg, így a Bajorokhoz került. A csapat bajnoki címében is oroszlánrészt vállalt, 29 találatot jegyzett az idei Bundesliga szezonban.

A Bayern elnöke, Karl-Heinz Rummenigge viszont nemrégiben kizártnak tartotta Lewandowski eligazolását:

„Tudjuk mi a helyzet Robert Lewandowskival. Nincs okunk aggódni, jövőre is Münchenben fog futballozni.”

Lewandowski februárban búcsút intett korábbi ügynökének, Cezary Kucharskinak, ekkor fordult Zahavihoz.

A Sport Bild értesülései szerint a Real Madrid érdeklődése alább hagyott, miután Lewandowski képtelen volt betalálni a Bajnokok Ligája elődöntőjében a Blancók ellen, de a Paris Saint-Germain, a Chelsea és a Manchester United még mindig szívesen leigazolná a támadót.

A Chelsea tovább erősítené a támadójátékát, mivel a klubrekord összegért érkező Alvaro Morata első szezonjában nem hozta az elvártakat. A jó szezonkezdet ellenére a spanyol csatár számos ziccert kihagyott, majd a szezon közepén egy megrázó tragédia miatt nem lépett pályára, egy közeli barátja hunyt el autóbalesetben.

A Chelsea januárban 18 millió fontért szerződtette az idén 32 éves Olivier Giroud-t, az viszont továbbra is kérdéses, hogy az idei szezonban a Dortmundnak kölcsönadott Michy Batshuayinak lesz-e hosszútávon jövője a Stamford Bridge-en.

Forrás: https://www.telegraph.co.uk/

https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/53447/pics/lead_800x600.jpg
Átigazolási hírek,BAYERN HÍREK,Játékosaink,robert lewandowski
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?