Mats Hummels: ez 10 év múlva is fájni fog

Cserny Szilárd

Mats Hummels beszél a keserű kiesésről a Real Madrid elleni elődöntőben, a csalódottságról, tehetetlenségről és Jürgen Klopppról.

Mats, Ön hogyan értékeli a játékot?

Mats Hummels: Toni a meccs után azt mondta nekem: „A helyzet az, hogy nem mi nyertünk. Saját magatoknak köszönhetitek, hogy nem Ti vagytok a döntőben.” Sajnos igaza van. Mindkét meccsen az ellenfelet egyszer megajándékoztuk. Úgy éreztük, hogy a mai nap a játékot a Real tizenhatosán belül töltöttük. Először is nem teremtettünk elég esélyt és másodsorban nem voltunk elég konzekvensek a lehetőségeinkkel.

Ez pech vagy tehetetlenség?

Mats Hummels: Ez mindennek a keveréke. Természetesen ez is lehetetlen. Ha Madridban 21:9 a kapura lövés, akkor az nem annyira rossz, sőt azt jeleneti, hogy nagyon jól dolgoztál. Egyszerűen nem használtuk ki, nem tudtuk a szükséges gólokat megrúgni. Gyakran centiméter hiányzott, akár a befejezésben, akár az utolsó passzban. Még a ráadás perceiben is volt néhány veszélyes szituációnk. Természetesen most mondhatják: A Real lenyúlta. Ez azonban nem igaz. Különben nem lett volna annyi lehetőségünk, hogy nyerésre vigyük a dolgot.

Ön is részese volt egy veszélyes szituációnak a ráadás perceiben.

Mats Hummels: Talán lőnöm kellett volna. Úgy gondoltam, hogy amikor megérkezik a passz, akkor Lewy 99%-ban 3: 2-vel fejezi be. Mi most ezt megbeszéltük. Ha az akcióból gól lett volna, akkor azt mondjuk, hogy minden rendben volt. Utólag talán ez volt a rossz döntés. Újra meg kell néznem a jelenetet.

A kiesés most jobban fáj, mint az elmúlt évben?

Mats Hummels: Igen mindenképpen, mert az elmúlt évben nem voltunk olyan erősek, mint most. 2017-ben is jó eredményt értünk el, de nem voltunk olyan jók, mint ma. Úgy gondolom, hogy most még nagyobb a csalódottság, mert nagyon közel voltunk ahhoz, hogy kiejtsük őket. Másrészt meg nagyon hasonló volt a helyzet a Juve-hoz. De ebben az évben valahogy mindig a Real kerekedik felül.

Az elmúlt 5 évben a Bayern négy alkalommal az elődöntőben és egy alkalommal a negyeddöntőben esett ki. Mindig szoros volt, ez egy trend?

Mats Hummels: Én csak az elmúlt 2 évről tudok beszélni. Drámai volt. Mindig apróságok döntenek arról, hogy továbbjutsz vagy sem. Nemrég a 2013-as Dortmundi szezonon gondolkodtam, először a Malaga akit a ráadásban elért 2 góllal ejtettünk ki, majd Madridban remegtünk. Az utolsó 10 percben a Bajnokok Ligája szezon egy vékony szálon lógott. Néha az embernek szerencséje van ezekben a pillanatokban, máskor meg nincsen.

Mennyi időnek kell eltelnie egy ilyen játék után, hogy az ember úgy érezze, hogy újra van kedve futballozni?

Mats Hummels: Szombaton már újra lesz kedvünk, de ez azonban még mindig fájni fog egy kicsit.

A szomorú végkifejlet ellenére ez egy olyan mérkőzés volt, amit a karrierje után pozitívan tud visszatekinteni?

Mats Hummels: Ezekre a meccsekre az ember mindig visszaemlékezik a karrierje után. De őszintén szólva, azt hiszem, hogy tíz év elteltével is fájni fog, hogyha erre visszaemlékszem.

Tavaly októberben úgy tünt, hogy nehéz szezon elé néz az FC Bayern. Most viszont nagyon kevesen múlott, hogy kiestek az elődöntőben, ugyanakkor a duplázás még lehetséges. Jónak mondható ez a szezon?

Mats Hummels: Ha duplázunk, akkor mindenképpen. Nagyszerű szezont futottunk a világ legjobb kapusa nélkül, sok sérüléssel és még ma is ez a helyzet. Ennek ellenére egy olyan csapatot szorítottunk meg, ahol csak Carvajal és Isco hiányzott. Ez egy olyan dolog amire büszkék lehetünk, de ez azonban nem segít.

Elcserélné a bajnoki címet egy bajnokok ligája döntőre?

Mats Hummels: Ez egy nagyon elméleti kérdés. Ha biztosan tudnám, hogy megnyernénk a bajnokok ligáját, akkor nagy valószínűséggel elcserélném.

A Bayernnek most át kell gondolnia alapvető dolgokat?

Mats Hummels: Semmi esetre sem. Milliméterek hiányoztak. Ha esetleg a Real 3 év alatt háromszor nyerné meg a Bajnokok Ligáját, azonban csak egyszer a spanyol kupát, akkor látható, hogy milyen sok apró dolog kötődik a kupa versenysorozatokhoz. A Real a Juve ellen majdnem kiesett, ellenünk szintén majdnem kiestek, ennek ellenére mégis a döntőben vannak, mert ebben az évben a csoportmérkőzésektől kezdődően és utána is és minden egyes meccsen igazi nagy durranás volt.

Kinek örülne a döntőben, ha nyerne, Jürgen Kloppnak vagy a Real Madridnak?

Mats Hummels: Én megvárom, hogy először Kloppo a döntőbe érjen.

Szerinted Niko Kovac megfelelő utódja lesz Jupp Heynckesnek?

Szavazok

Forrás: http://www.goal.com/de

https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/52130/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN HÍREK,Interjúk, nyilatkozatok,Játékosaink,mats hummels
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?