Blogolj!

Jupp Heynckes: nagyra értékelem a fiatal és tehetséges német edzőket

Cserny Szilárd

Jupp Heynckes nagyinterjúja, beszél a szerződéséről, a lehetséges utódokról, a játékosokról és a szezonban rejlő lehetőségekről.

Sport Bild: Herr Heynckes, időközben sikerült aláírni a szerződését az FC Bayernnel?

Jupp Heynckes (72): Igen, 3-4 hete megtörtént az aláírás. Jan Christian Dreesen (pénzügyi vezető), addig unszolt, hogy végül is felmentem az irodájába és aláírtam.

2018 nyaráig vagy 2019-ig?

Úgy gondolják, hogy jobban meg kellett volna néznem? (nevet). Nagyon figyeltem a dátumra és a 2018-as szezon végéig szól a szerződés.

Nem rég készítettünk egy interjút Louis van Gaallal, amelyben ő nagyon dicsérte az Ön munkáját és megjegyezte, hogy jól döntöttek a vezetők, amikor az Ön kinevezése mellett döntöttek, Ancelotti menesztése után. Ő szerinte Tuchel vagy Nagelsmann nem lenne képes irányítani a Bayernt. Ön azonban nagyon dicséri a fiatal német generációt.

Nagyra értékelem a tehetséges fiatal német edzőket, akik a Bundesligában vannak. Ebből azonban nem az következik, hogy ezek közül bárki képes lenne irányítani egy olyan kaliberű klubot, mint az FC Bayern, hiszen ez egy teljesen más kategória. Az FC Bayern irányításához szükség van a tapasztalatra, szakmai és emberismeretre, és a megfelelő időben magabiztosságra és higgadtságra. Tudni kell nyugalmat sugározni. A fiatal edzőknek ezt egyszer meg kell tanulni, nem lehet egyből a Bayernt irányitani.

Ön 42 éves volt, amikor először Münchenben alkalmazták.

Nekem is voltak hibáim. Ez azonban egy természetes dolog. A mai fiatal edzők már tudnak tapasztalatot gyűjteni az utánpótláscsapatoknál. És természetesen az is nagy előnyt jelent, hogy játékosként megéltél már bizonyos szituációkat a nemzetközi futballban, ahogyan ez volt az én esetemben is. Így bizonyos szituációkban a csapat előtt nyugodt tudsz maradni, kizárva az idegességet.

Engedje meg, hogy még beszéljünk erről a fiatal német edzőgenerációról. Ön őszintén megmondta, hogy Julian Nagelsmannak jót tenne, ha még gyűjtene tapasztalatot.

Julian Nagelsmannak még tapasztalatot kell gyűjtenie, hogy egy ilyen kaliberű klubot irányítson

Kétségkívül egy hatalmas edzőtehetség, azonban még csak 30 éves és még van mit tanulnia.

Tuchelről azonban teljesen más véleményen van.

Jupp szerint Tuchel megfelelő lenne utódnak

Kitartok a Thomas Tuchelről alkotott véleményemről. Ő bejárta Mainzban az utat, kezdve az utánpótlás csapattól egészen a profiig. Ez a sikerhez vezető út. Meg kell tanulni megtalálni a közös hangot az emberekkel. Tuchel irányítása alatt a Borussia Dortmund egy nagyszerű futballt játszott egy jó rendszerrel. A mai futball minden modern elemét tartalmazta. Tuchel egy tetszetős játékkal, a bajnokságban ezüstérmes lett a csapattal és megnyerték a német kupát. Tetszett, ami csinált és élveztem az ő BVB-jét nézni. Ezért is tartom nagyra, amit csinált és találom egy kiváló edzőnek.

Tuchel hasonlóan pedáns, mint amilyen Ön is volt, az első Bayernnél töltött időkben, mint amikor megtiltotta a játékosoknak a kóla és sertés csülök fogyasztását?

Én nem emlékszem, hogy ezeket a dolgokat valóban megtiltottam-e. Egy biztos: kólát egy játékosnak sem kell inni. Én eddig talán összesen öt üveg kólát ittam meg életem során. Az, hogy ez káros, már akkor is tudtam, pedig nem voltam egy táplálkozás szakértő. A fegyelmet mindig megköveteltem, ez azonban ma már nem úgy van mint korábban volt. Ezen kívül most egy profi játékosgenerációval van dolgunk.

A csapat irányításában Tuchelnek nem lenne könnyű dolga.

Ahh, mennyi mindent írtak már rólam is. Fiatal edzőként az ember követ el hibákat, na de Istenem, ez előfordul mindenkivel. Természetesen Thomas azóta egy pár dolgot biztosan másképpen csinálna. Ezek azonban apróságok. Egy azonban látszik: Amióta Tuchel eljött a Dortmundtól, azóta a csapat nem játszik olyan nagyszerű futballt.

Tehát Tuchel egy tapasztalt edző, aki egy óriás klubot is el tud vezetni?

Én úgy gondolom, hogy Tuchel képes arra, hogy az FC Bayernt is irányítani tudja.

Hogyan látja Ralph Hasenhüttelt, akinek a második szezonjában akad egy két gondja a RB Leipziggel?

Ralph Hassenhüttl jó munkát végez, azonban még tapasztalatot kell szereznie

Én úgy gondolom, hogy a Lipcse felépítése jól meg van szervezve. Világos ötletei és tervei vannak. Okosan költekeztek és fiatal játékosokat vásároltak. Azonban első alkalommal szerepeltek a Bajnokok Ligájában és néhány játékos, mint Keita túl mohók voltak. Nem egy egyszerű helyzet. Én úgy találom, hogy Ralph Hassenhüttl jó munkát végez, azonban tapasztalatot kell gyűjteni és tanulni az olyan dolgokat, mint az edzésintenzitás növelése vagy a rotálás a többfronton történő játszás esetén.

Ön úgy látja, hogy Hasenhüttlnél előrébb jár Tuchel. Hasenhüttl szerint még nem alkalmas a Bayern vezetésére, ezért nem akar az FC Bayern edzője lenni.

Igen, valóban ezt mondta. Őszinte volt. De Hassenhüttl egy olyan ember, aki képes egy nagy klubot irányítani. Egy topklubnál meg kell tanulnia ezt a munkamódszert, aztán tovább kell terveznie. A stílusa nagyon tetszik nekem, ő is játszott a Bayernben, Hermann Gerland nagyon sok pozitív dolgot mesélt róla.

Egy olyan edzőnek, mint Niko Kovac, ezt a tanulási folyamatot az Eintracht Frankfurtnál kell végig vinnie. Még nem ismeri a több frontos terhelést a nemzetközi porondon, amely a Bayern esetében a mindennapok része.

Niko Kovac hasznára válna, ha először a frankfurtnál szerezne nemzetközi tapasztalatokat

Niko játszott az FC Bayernnél, ismeri a klubot. Azonban a hasznára, ha először az Eintrachtnál szerez tapasztalatokat a nemzetközi meccsek terén. Egyet azonban tisztáznék…

Mi lenne az?

Amiről most beszélgetünk az az FC Bayernnél sem volt mindig így. Korábban olyan nemzetközi edzőkkel tárgyaltak, akik már megnyerték a Bajnokok Ligáját vagy már nyertek olyan klubokkal bajnokságot, mint pl. a Barcelona. Most ez a beszélgetés csak a német edzőkről szól, amit én jónak találok. A klub tudja, hogy mit szeretne. Rájöttek, hogy a német nyelv egy külföldi edzőnek nagyon nehezen tanulható. A klub identitása is jobban megtartható egy német nyelvű edző esetében. Ezt a felelős személyek is felismerték. Ha egy játékossal angolul beszélsz, soha nem fogod tudni elmélyíteni a beszélgetést és nem tudsz közel kerülni az emberhez. Ez tolmács segítségével sem működik, mint ahogy egykor Jürgen Klinsmann ideje alatt is próbálkoztak, amikor ideiglenesen be kellett ugranom.

Jürgen Klopp is sok kritériumnak megfelelne.

Jürgen Klopp védjegye a szenvedély és az erő

A Liverpoolnál jó munkát végez, pedig nagyok az elvárások és sok kritikus van. Sok mindent megváltoztatott, új kontúrt szabott a Liverpoolnak és újra sikeresek lettek. A szenvedély és az erő az ő védjegye.

Önön kívül más edző képes-e arra, hogy Robbennek és Riberynek elmagyarázza, hogy már csak kiegészítő szerephez jutnak. Abban az esetben, ha szerződés hosszabbításra kerül sor, akkor ez lesz gyakorlatilag a feltétel.

Robben és Ribéry a jövőben csak epizódszerepekhez jutna?

Ami jelenleg Ribery és Robben körül van, az közel sem annyira drámai. Arjen helyében én is csalódott lettem volna. Mi normális viszonyban vagyunk egymással, tisztelnek engem. A döntés számomra nem egyszerű. Törődni kell a játékosokkal és az ötleteket az egész csapattal meg kell értetni. Én úgy gondolom, hogy ameddig van kommunikáció és tisztázni tudod a dolgokat a játékosokkal, addig erre egy másik edző is képes.

Mennyire folyik bele a következő szezont illető kerettervezésbe?

Hasan ( Salihamidzic a sportigazgató ) kíváncsi a tapasztalatomra. Én okosnak találom, hogyha egy második véleményt is meghallgatunk.

Mennyire fontos, hogy egy edző a saját elképzelései szerint állíthassa össze a keretet és ne olyan játékosokkal kelljen dolgoznia, amelyeket a klub állított a rendelkezésére?

Ez az elmúlt években másképpen történt. Carlo Ancelotti szerette volna Jamest, Pep Guardiola Thiagot, Bernatot vagy Pepe Reinat. Úgy gondolom, hogy az edzőknek mindig volt befolyása a keret kialakításában.

Ez hogyan tud most úgy működni, hogy a következő szezonra még nincsen döntés az edzőkérdésben?

Mi nemsokára újra leülünk, ahogy ezt tettük a múltban is. Minden témáról fogunk beszélgetni. Őszintén el fogom mondani a véleményemet.

Tehát Ön fogja kialakítani a keretet az örökösének?

Meg kell várnunk, hogy ki lesz az utódom.

Ön már hónapok óta hallgat a jövőjéről, azonban azt kihangsúlyozta, hogy az eredeti tervhez tartja magát. Már Ön a bemutatásakor is kijelentette, hogy csak nyárig vállalja el.

Én azért jöttem, mert az FC Bayern nagyon nehéz helyzetbe került és rövid távon nem tudott volna olyan edzőt találni, akiben a klub megbízik. Ezért mondtam, hogy: a szezon végéig elvállalom, aztán utána tudnotok kell, hogyan legyen tovább. Ez egy egyezség, amely érvényes, én mindig kitartottam a világos tényeimnél. Voltak olyan jogos hangok: Képes lesz egy 72 éves ember egy Bundesliga csapatot iránytani? Nyáron 73 éves leszek, sosem lehet tudni, hogy mennyi idő van még hátra. Soha nem terveztem, hogy visszatérek. Az élet nem csak a munkából áll.

Kényelmesebben is lehetett volna Münchenben, mint hogy egy hotelben lakjon. Az FC Bayern biztosan talált volna egy kiadó telket, ahol együtt tudott volna élni a feleségével és az állataival.

Nézzék: Ahogyan én dolgozom, az nem segítette volna sem a feleségemet sem az állataimat. Reggeltől estig dolgozom, az FC Bayern a nemzetközi porondon is érdekelt, ez nagy utazásokat jelent egy szezon során. Ez nagyon megterhelő munka, ahogyan én csinálom.

Nem tűnt lelkesnek Uli Hoeness sármos kezdeményezéseitől, hogy maradjon még egy szezont. Ez megterhelte a kapcsolatukat?

Én ismerem Ulit kívülről, belülről. Ez nem változtatja meg a viszonyunkat, azt azonban, például hogy a szurkolóknál szavazást akart indítani, nem tartottam szerencsésnek abban az időben. Azonban Uli Hoeness a szurkolok előtt is ugyanolyan érzelmes tud lenni a pulpituson. Én ismerem Ulit, hogy mennyire ambiciózus és őszinte. Emellett ezekben a pillanatokban voltak álmai. De: nem mindegyike valósult meg.

Uli Hoeneß mindent megtenne azért, hogy Jupp még egy szezont maradjon

És ha Uli végül Ön elé kiállna meztelenül, hogy adjon még egy esélyt?

Az lenne a legjobb, ha ezt inkább hagynánk. Ezt senki sem szeretné (hangosan felnevet)

El fog utazni a nyáron Hoenessel szabadságra Dél Franciaországba?

Ahhoz először meg kell hogy hívjon.

Egy újabb Bajnokok Ligája siker esetén biztosan Ön választhatja ki az úticélt? A király kategóriában kit tart az FC Bayern legveszélyesebb ellenfelének?

Az Angol csapatok nagyon jók. A Liverpool nagyon átszellemülten játszik, nagyon lelkesek. A Tottenham nagyon jó játékrendszert képvisel, a Manchester City pedig a legjobb benyomást keltette Angliában. A Manchester United játéka nem annyira látványos, de először őket is le kell győzni. A Chelsea-nek nehéz lesz, még úgyis, hogyha a Barca nem is volt olyan meggyőző, mint korábban.

Ön szerint a Bayernnek van reális esélye, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját?

Teljesen őszintén, ahhoz még javulnunk kell. A játékosaink egészségesek kell hogy maradjanak, és a normál teljesítményüknél többet kell mutatniuk. A játékosok még motiváltabbak, még szenvedélyesebbek kell hogy legyenek, a másikért mindenkinek mindent meg kell tenni. Ha ezeket ki tudjuk vitelezni, akkor van esélyünk. Mindwnnek stimmelnie kell, bombasztikus légkörnek kell lennie minden alkalmazott között.

A diadal csak Manuel Neuerrel a kapuban lehetséges?

Neuer visszatérését már mindenki nagyon várja

Jó lenne, hogyha április elejére már játszani tudna. Egy azonban tiszta: Sven Ulreich nagyszerűen védett és egy óriási tekintélyt dolgozott ki magának. Ettől függetlenül természetesen azt szeretnénk, hogy Manuel újra egészséges legyen és elutazzon a VB-re.

Kingsley Coman a szezon legjobb szélsője volt, azonban ő már hiányozni fog a szezon végéig. Mennyire fájdalmas ez a Bayern játékát nézve?

Coman kiesése nagy probléma az FC Bayernnek

Kingsley az első pillanatban nem jelentette ki, hogy nem tudja folytatni. Szerencsére, közösen úgy döntöttünk, hogy amint lehetséges csinálni kell egy MR vizsgálatot. A diagnózis mindenki számára csalódás volt. Kingsley kiesése komoly vesztességet jelent, ő egy üstökösként szárnyalt ebben a szezonban. A cselező képessége és sebessége aranyat ért, nagyon keserű számunkra a sérülése. Meg kell oldanunk csapaton belül, azonban Kingsley egy az egyben pótolhatatlan.

James képes a balszélen játszani?

James nem egy vérbeli szélsőjátékos

James részben a Realban ebben a pozícióban játszott, néha azonban játszott a jobb szélen is. Azonban nem volt meg a megfelelő cselezőképessége. James egy fantáziadús játékos, jó rálátással, aki sok helyzetben jó döntéseket hoz. Azonban nem a megfelelő játékos a szélső pozícióra.

Hogyan mutat most James?

A helyzete a csapatban javult. Amikor én megérkeztem, akkor elszigetelt volt, hiányzott a kommunikáció. Jamesnak szükség volt az iránymutatásra, egy beszélgetésre, hogy mi itt hogyan játsszuk a futballt. 2014-ben a VB-n Kolumbiával irányító középpályást játszott, sokszor lőtt kapura. Most újra meg kell mutatni a benne levő potenciált. Vannak ösztönös dolgai, amivel más nem rendelkezik. És még fantasztikusak a pontrúgásai is. James most már tudja: Néha követhet el hibákat, nem fog semmi történni.

Ön nem csak Jamest tette jobbá, hanem rajta kívül Hummelst is, aki a védekezés mellett a támadásépítésben is jeleskedik, a külsővel indított passzaival.

Jupp a Császárhoz hasonlítja Hummelst a külsővel adott passzai miatt

Ezért is nevezem Matsot „Franznak”, amikor ezt csinálja, mint Franz Beckenbauer. Ő valóban nagyon jól játszik, nagyon őszinte. Mats tudja, hogy a Bajnokok Ligája győzelemhez mindennek stimmelnie kell, mindenkinek nagyon motiváltnak kell lennie. Ezért űzi a társait is.

Ő része az új csapat hierarchiájának?

Én úgy tudom, hogy Thomas Müller, Mats és Jerome Boateng nagyon sok megbeszélést tartanak a csapaton belül, utoljára Arjen Robennel. Én ezt jónak találom ezért is emeltem ki Thomas Müllert. Matssal is folytattam beszélgetéseket és mondtam is neki:” te egy vezéregyéniség vagy, a szavaidnak súlya van.” Ő lehet kritikus, ő kimondja a dolgokat. Azonban a hangsúly fontos. Jerome is elől jár. Ő egy csendes azonban kritikus személyiség. Ő nem szépít semmit, mindent tisztán kimond.

Coman sérülése után Riberynek fix helye van?

Nemrég volt egy hosszú elbeszélgetésem Franckkal, például a Hertha meccs előtti elemzéskor. Láttam, hogy hogyan játszott: Nem az a Ribery volt, mint akit én ismerek. -fejben sem. Azonnal észrevettem. Franck is megkapta a helyzetjelentést, olvasta, hogy mit írnak róla. Számomra alap, hogy soha nem döntök Coman javára és Ribery ellen. Ezt Ribery is tudja. Ő természetesen nem lesz fiatalabb, azonban az érzelmeivel egész nagy dolgokra képes. Én bízok benne, ahogyan Arjenben is, hogy a szezon végéig topteljesítményt fognak nyújtani. Április közepéig vagy végéig leülnek a vezetőséggel és együtt meghozzák a döntést, hogy hogyan legyen tovább.

Legutóbb a Bordeaux szélsője Malcom volt a nagy téma, hogy jó lenne a Bayernnek.

Malcom a Bordeaux szélsője a legújabb kiszemelt

Kevésbé ismerem a játékost, azonban biztos, hogy a megfigyelő részlegünk látókörében van, Hasan Salihamidziccel együtt, mint ahogyan sok más játékos is. Brazzonak egészen konkrét elképzelései vannak, ő irányítja a terveket. Ő pontosan tudja, hogy mely játékosokat szeretné. Magas minőségű játékosokat figyel.

Fenyegeti a Bayernt, hogy Robert Lewandowski a Real Madridhoz megy?

A nyár legnagyobb témája, hogy Lewa megy vagy marad?

Robert a nyáron lesz 30 éves és 2021-ig van szerződése. A futball rövid életű és értelmetlen dolgokat tesznek. Azonban nem tudom elképzelni, hogy a Bayern hagyja magát rábeszélni.

És ha Lewandowski a váltását ki szeretné kényszeríteni, mint Aubameyang vagy Dembélé a Dortmundnál?

Idáig nem jut el a dolog a Bayernnél. Ez mindenki számára tiszta. A Bayern nem tesz ilyet. A Bayern egy európai top klub, hihetetlen jó vezetéssel egy jó légkörben. Nem tudok egy olyan Aubameyang vagy Dembélé helyzetet az FC Bayernnél elképzelni.

Ön nemrég elárulta, hogy a hotel apartmanjában Rolling Stonest vagy Bruce Springsteent hallgat. Melyik előadóval hasonlítaná össze az Ön futball csapatát?

(hosszasan elgondolkodik). Én Elvis Presleyt mondanám. Neki megvolt a különlegesség a hangjában, szexy volt és jól nézett ki. Ez passzol az én csapatomra. Az én Bayernem szexy!

Forrás: https://www.bild.de/

https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/49633/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN HÍREK,Interjúk, nyilatkozatok,jupp heynckes,Szakmai stáb
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?