Bundesliga: presztízsmeccs következik a Schalke ellen

Kálovics Tibor

A nemzetközi kupaindulást jelentő helyekért harcoló Schalke ellen lép pályára csapatunk, így az óriási pontkülönbség ellenére is ki lehet jelenteni, hogy rangadót játszanak Lewandowskiék.

Bár már nem a bajnoki cím két várományosa mérkőzik egymással, és már a Schalke 04 sem számít a Bayern München riválisának egyértelmű, hogy még mindig egy rangadóról beszélünk. Annál is inkább mert a Schalke idén ismét versenyben lehet a Bajnokok Ligája indulást jelentő helyekért. 

A két csapat rivalizálása már az első Bundesliga-szezonban megkezdődött. Bár a liga 1963-as bevezetése óta a Schalke egyszer sem nyert bajnokságot mégis néhány kellemetlen emléket okozott a münchenieknek. A legutóbbi két Münchenben kivívott "királykék" siker is ilyen. 2009-ben és 2011-ben is meg lett tréfálva csapatunk az Alianz Arénában, az ihletett formában lévő Manuel Neuer pedig valóságos közellenségnek számított amiért "kivédte akkori csatáraink szemét". (A többi persze már történelem.) Azóta persze sokat változott a helyzet és a gelsenkirchenek már annak is örülnek, ha egy pontot valahogy el tudnak vinni Münchenből. (Erre akadt példa tavaly.) 

Ősszel még az Ancelotti-érában csapatunk 3-0-ra győzött idegenben úgy, hogy egyáltalán nem sziporkázott. Az a mérkőzés azért is volt fontos mert az volt James Rodriguez első igazán jó teljesítménye a Bayern színeiben. 

Sérülteknél a legnagyobb változás, hogy Thiago Alcantara ott lehet a kispadon. További hír, hogy az elmúlt napokban betegséggel küzdő Vidal visszatérhet a mai mérkőzésen. Amennyiben hinni lehet a Kicker összeállításának akkor csapatunk az egyik, ha nem a legerősebb összeállításában kezdi a mérkőzést:

Ulreich - Kimmich, Boateng, Hummels, Alaba - Vidal - T.Müller, James - Robben, F. Ribery - Lewandowski
Ami kicsit meglepő lehet az maximum annyi, hogy Coman ezúttal nem tagja az előzetes kezdőnek. Ami még fontos hír, hogy Jupp Heynckes influenzás és nem tud ott lenni a helyszínen, így a mester nélkül kell kivívni a győzelmet ma. 
https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/48349/pics/lead_800x600.png
Bajnokság,Mérkőzéseink,VÉLEMÉNYÜNK
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?