Jupp Heynckes: a kapott gólok oka a sok rotáció lehet

Bogdányi Norbert

Jupp Heynckes a Mainz elleni meccs előtt beszélt a kapott gólokról, Vidalról, Thiagoról és persze a jövőjéről.

A Mainz csapatáról: A csapat idén a bajnoki ponttáblázat alsó részében szerepel, ezért lehet arra számítani, hogy egy nagyon motivált keményen védekező ellenfél ellen kell majd játszanunk. Nyilván szeretnének minél messzebbre kerülni a kiesőzónától. Mindent bele kell majd adnunk ezért nagyon intenzív edzésprogramot teljesítettünk a héten. Optimista vagyok.

A hiányzókról: Arturonak gyomorfertőzése van, ezért nem játszhat. Sandro Wagnernek csak könnyű sérülése volt tegnap már tudott volna edzeni, de úgy gondoltam, hogy jobb, ha csak egyéni munkát végez. Viszont ma már tudott edzeni és a rendelkezésünkre fog állni. David Alaba elcsúszott és beütötte a medencéjét, meglátjuk, hogy hogyan érzi majd magát, mert az ilyen sérülések néhány órával később fájdalmasabbak lehetnek. Thiagot és Neuert leszámítva mindenki a rendelkezésünkre áll.

A kapott gólokról: Ki kell elemezni, hogy miért kaptuk a gólokat. Ennek egyszerűen a rotáció az oka. Mindig megpróbálom a legoptimálisabban felállítani a csapatot, de mindenkinek meg kell adni a lehetőséget és én meg is adom. Hogy emiatt néha nem megy minden zökkenőmentesen teljesen normális.

Aubameyangról: Úgy gondolom, hogy a Dortmund szurkolók nem néznék jó szemmel, ha a Bayern edzője az ő csapatukkal foglalkozna. Természetesen megvan róla a véleményem, és jót tenne a Bundesligának is, ha a klasszis játékosokat sikerülne itt tartani.

A jövőjéről: Napi szinten találkozok Hoeneßel és Rummeniggével. Nincs mit mondanom róla. El tudom képzelni, hogy a szurkolók sem szeretnének már többet ezzel foglalkozni. Le kell zárni a témát. Az edzőkérdés természetesen nem befolyásolja a csapatot, én mindent úgy csinálok, mint eddig és reméljük hogy továbbra is sikeresek maradunk.

Thiagorol: Jó úton halad, az edzés első részét a csapattal tölti aztán egyéni munkát végez. 2-3 hetet várni kell, majd akkor kiderül hogy hogyan érzi magát. Nem fogunk elsietni semmit.

Niko Kovacról (Frankfurt edzője): Sosem voltam tv-s szakértő, mivel nem szívesen beszélek más csapatokról és edzőkről. Kovac nagyon jól dolgozik a csapatával, ez az Eintracht jó teljesítménye is alátámasztja.

Forrás: http://www.abendzeitung-muenchen.de/

https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/48047/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN HÍREK,Bayern történelem: bajnokság,Előzetesek
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?