Blogolj!

Leon Goretzka - 10 érdekesség a Bayern legújabb szerzeményéről

Hat évesen a Bochumban kezdett, 17 évesen debütált a felnőtt csapatban, 2 év múlva pedig már a német válogatottban-ban is bemutatkozhatott. Leon Goretzka-ról beszélünk, a fiatal nemzedék egyik legtehetségebb középpályása. Sokan az új "Ballack"-nak is nevezik. 22 évesen már 100 meccsnél jár a Bundesligában. Összegyűjtöttünk 10 érdekes tényt a nyáron Bayern Münchenhez csatlakozó játékosról.

1) Goretzka hatalmas tehetség

Goretzka Bohumban nőt fel mindössze 5 percre a legendás Ruhrstadiontól, a Vfl Bochum arénájától. Még mindig szezonra szóló bérlete van szeretett klubjánál, ahol nevelkedett 6 éves korától.

"Ő a legnagyobb német tehetség az utóbbi 50 évben"

- nyilatkozta róla Peter Neururer, volt edzője Bochumnál. Goretzka megmentette a harmadosztályba való kieséstől a Bochumot mielőtt még a Schalke-ba igazolt volna 2013-ban.

Goretzka megmentette a harmadosztályba való kieséstől a Bochumot mielőtt még a Schalke-ba igazolt volna 2013-ban.

2) A Bochum megmentője

Miután megnyerte a Német TV hónap góljának járó díját Decemberben (2017), Goretzka ezt a díjat a volt klubjának ajánlotta hálája jeléül. A klub egy levél formájában üzent vissza Goretzka-nak, hogy mennyire szeretik még a mai napig őt. A klubnak (Bochum) hosszútávú tervei voltak Goretzka-val, a szerződés már tervben is volt, de 2013-ban pénzügyi gondokokkal küzdöttek és a Schalke lecsapott a tehetséges Goretzka-ra, ámde a klub ezt nem rablásként hanem hatalmas segélyként fogta fel és megköszönte Goretzka-nak, hogy anno tehetségével megmentette a klubot a teljes csődtől. Trófeákban gazdag karriert kívánnak neki, és azt és felajánlották, hogy ha ő is úgy szeretné visszajöhet majd karrierje végén szeretett csapatához.

3) Fogadhatsz rá

Horst Heldt a Schalke sportigazgatója mikor Goretzka Gelsenkirchenben költözött egy fogadást kötött tett a fiatal tehetséggel kapcsolatban:

"Ő lesz az egyik legjobb Európában, ha nem a legjobb", 

- Heldt garantálta ezt, a Schalkenek pedig nem is kellett több, hogy a tehetséget a nagyobb klubok elől levadássza.

"Ez nem helyez nagyobb nyomást rám, inkább több motivációt jelent"

- mondta Goretzka a fogadással kapcsolatban.

Videón Goretzka Bundesligában szerzett 5 legszebb gólja

4) Konföderációs kupa nyertes

Goretzka 19 évesen debütált a német válogatottban a világbajnokságra tartó "úton". A bővített keretbe is nevezte őt Joachim Löw, de a végleges 23 fős keretbe már nem. A sérülések és a német U21-es válogatottság azt jelentette, hogy bizony 2 és fél évig nem számíthatott meghívóra. De viszont 2017-ben a Konföderációs kupára meghívót kapott, ahol remekül is szerepelt, 3 gólt szerzett és a végső trófeát is felemelhette.

5) Tanuló "testvérek"

Az első éveiben a Schalkenál Goretzka atanulással is elfoglalt volt az Abitur (A szintű, felsőfokú diploma) miatt. Az ilyen magasszintű vizsga nem kötelező Németországban, de Goretzka nem akart fekete bárány lenni a családjában.

"Az Abitur új ajtókat nyithat számomra, ha majd befejezem a futballt"

Vajon Goretzka lesz az új Ballack?

6) Edzőterem "mániás"

Az első napok a Schalke-nal nem teltek túl kellemesen a sérülések miatt. Izomfájdalmak, megfázás, mandulagyulladás is visszafogta a fizikai állapotát, de ezt Goretzka jó humorral kezelte.

"Visszafogok térni az edzésben és miután megtaláltam magam újra és újra próbálkozni fogok, kifogom hozni magamból a maximumot" [spox.com]

7) Diétázási reform

Goretzka az étkezését hibáztatta a sérülései miatt.

"Megváltoztattam mindent amit ettem, elkezdtem egézségesen étkezni. Egy krónikus bélgyulladást fedeztek fel nálam ami a nehezebb regenerálódást jelentette számomra. Ez különböző ételektől volt. Abbahagytam a gluténtartalmú ételek, a tehéntej, sertés és diófélék fogyasztását. Ennek az eredménye az lett, hogy gyorsabban regenerálódni tudtam a meccsek után."

8) Az U17-es német válogatott csapatkapitánya volt 

Goretzka volt a csapatkapitánya 2012-ben az U17-es Európa-bajnokságon döntőt játszó német válogatottnak. 1-1-et játszottak Hollandiával és végül tizenegyesekkel kaptak ki. Goretzka szerezte ezen a tornán a második legtöbb gólt, a legtöbbet Max Meyer, az akkori csapattársa lőtte. Ebben az évben a Bochum utánpótlás csapatában 11 gólt szerzett 15 meccsen - ez volt a legjobb szezonja védekező középpályásként, ha a gólokat nézzük.

9) Jó vezető

Goretzka így jellemzete magát és a csapattársait egy interjúban az UEFA.com-nál.

"Szeretnék példát mutatni, instrukciókat adni a pályán és játékmester szeretnék lenni. Szeretnék olyan lenni mint Bastian Schweinsteiger vagy Toni Kroos."

Meyerről: "Biztatjuk Maxot a pályán, de neki megvan a saját karaktere - nem vesztegeti a szavait! Nagyon jól játszott a tornán és örülünk, hogy van nekünk"

Brandtről: "Ő egy évvel fiatalabb nálunk és egy kicsit szégyenlős is - ő nem rendeződik csoportban mint mások. De mindenkit lenyűgöz a pályán belüli tudásával, megadjuk neki a tiszteletet",

- ellentétben Timo Wernerrel: "Ő egy őrült, mindig beszél és nevettet minket. A pályán nagyon gyors és nagyon intelligens, hatalmas fegyver számunkra"

Goretzka az egyik legdramatikusabb Revierderbi-n is betalált

10) Gólzsák vagy humorzsák?

Goretzka volt a Schalke pozitív és negatív hőse, amikor tavaly szeptemberben 1-1-es döntetlen játszottak Leverkusenben. Az ő szabadrúgás góljával szerzet vezetést a Schalke, és később hatalmas helyzete volt növelni az előnyt, de elpuskázta a Leverkusen pedig egyenlíteni tudott: Így beszélt az Eurosportnak a kihagyott helyzetről:

"Ez nagyon csúnya volt szégyellem magam, tényleg. Úgy gondolom ezt még vén nagyanyám is berakta volna a hálóba"

Fordította: Huzina Patrik

Forrás: https://www.bundesliga.com/en/

https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/47454/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN HÍREK,Beszámolók,Játékosaink,leon goretzka
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?