Jerome Boateng - az álmodozó kisfiúból kőkemény és világsztár védő lett

Arjen Robben, Joshua Kimmich, Javi Martinez és Jerome Boateng történetét már közöltük a theplayerstribune oldalról. Most ismét Jerome Boateng története következik, amelyben ezúttal arról beszél, hogy miért vágyik az Eb-re és mitjelent számára a német válogatott meze.

Nyolc éves voltam, és a szemeim állandóan a szobámban lévő apró televízióra voltak tapadva.

Le sem tudtam venni róla a szemem. Németország továbbjutásra állt tizenegyesekkel Anglia ellen. Az 1996-os Európa-bajnokság döntőjébe jutás volt a tét. Ha közelebb lett volna az arcom a képernyőhöz, le kellett volna hámozni onnan. A meccsnézést egy alapvető stratégia tette lehetővé:

"Anya ne tudja meg, hogy még ébren vagyok."

Már akkor is keményen edzettem, egy berlini ificsapatnál. Emellett sok tanulni valóm is volt, ezért anyámnak volt egy fő szabálya: nincsenek késő esti meccsnézések. De ez most az EB volt. És Németország nagyon közel került a döntőbe jutáshoz. Bár nem mintha ez bármin is változtatna. Bármilyen futballal kapcsolatos adás is ment, én ott ültem csendben a sötétben a kis tv-m előtt. Például volt ez a műsor, ami minden hétfőn 11:30-kor kezdődött, és összefoglalta az összes gólt és nagyobb helyzetet európa topligáiból. Azt végig nézni lebukás nélkül egy valódi katonai hadművelettel volt egyenértékű.

Hiszen volt egy nagy baj: nem volt távirányítóm. Már az is csoda volt hogy ez a kis izé ott volt a szobámban. Nem valami nagy, de ez volt az én ablakom a labdarúgáshoz. A másik dolog amit érdemes megjegyezni, hogy elég messze volt az ágyamtól – vagyis állnom kellett előtte, hogy ha meghallanám az anyám lépéseit, gyorsan ki tudjam kapcsolni, és beugorhassak az ágyamba. Biztos vagyok benne hogy ha nem lettem volna futballista, szép jövő állt volna előttem távolugróként. Szinte művészi szintre emeltem.

Alig tudtam megállni hogy néha ne ordítsak, főleg egy ilyen különleges mérkőzés alatt. Néha nem sokon múlt, hogy lelepleződjek: Alan Shearer harmadik percben szerzett góljánál, amivel megszerezte Angliának a vezetést, aztán amikor Stefan Kuntz a 13. percben válaszolt. Aztán 74 percen keresztül vártam. Vártam a hosszabbítás alatt. Vártam. Vártam. Egészen a tizenegyesekig.

Mindkét csapat berúgta az első öt büntetőjét. Ott álltam, és végignéztem ahogy Gareth Southgate kihagyja a tizenegyesét. Minden erőmet össze kellett szednem hogy visszafogjam magam amikor Andreas Möller berúgta. Négy nappal később pedig szinte lehetetlen volt hogy ne sikítsam el magam amikor Oliver Bierhoff a hosszabbításban berúgta az aranygólt, így Németország 2-1-re megverte Csehországot, és megnyerte az Európa Bajnokságot.

Az 1996-os EB elintézett. Teljesen rákattantam.

Elképesztő volt látni a klubfutball legnagyobbjait, amint a válogatottjukkal négy évente összecsapnak. Gyerekként arról álmodsz hogy profi futballista leszel, de ezeket a meccseket látva a nemzeted mezét is fel akarod húzni.

Négy év múlva újra ott voltam a szobámban, és néztem ahogy Franciaország elhódítja a trófeát 2000-ben. Valójában nagy rajongója voltam annak a francia csapatnak. Megnyerték az 1998-as világbajnokságot, igazi legendák voltak. Zidane, Thierry Henry. De a kedvencem Patrick Vieira volt. Már láttam őt játszani a Premier League-ben az Arsenal színeiben abban az idényben, imádtam a játékstílusát. Magas volt, és hosszú lábai voltak. Annak ellenére hogy ő középpályás volt, magas gyerekként sokat tanultam a játékából, és próbáltam beépíteni a védekezésembe. Aztán tíz évvel később, amikor én 22 éves voltam, ő pedig 34, lehetőségem volt játszani vele a Manchester Cityben. Olyan aprónak éreztem magam mellette. Nem tudtam elhinni, hogy ott állok a pályán és Patrick Vieirával, az EB hősömmel edzek. Talán ő sem tudta elhinni.

„Az apád lehetnék,” 

- mondta egyszer nekem.

„A TV-ben nézted ahogy megnyerem az EB-t.”

De Patrick beszélt nekem arról is, hogy milyen érzés játszani az EB-n. A hangulat, a szurkolók, és a tekintély, hogy két évvel a vb győzelem után visszatérnek, és Európa királyaivá koronázzák őket.

Én is ezt akarom a srácokkal idén. A 2014-es világbajnoki címünk miatt nagy rajtunk a teher, sok az elvárás. Persze a világbajnokság az világbajnokság, de van valami különleges azokban a csapatokban, akiknek sikerült a vb-EB duplázás. Mint Franciaországnak 1998-ban és 2000-ben. És Spanyolországnak 2008-ban és 2010-ben – aztán 2012-ben megint megnyerték az EB-t. (Nem mintha Thiago, a csapattársam a Bayernben és a spanyol válogatott középpályása, engedné hogy elfelejtsem.)

Miután megnyered a vb-t, azonnal kezdődik a verseny az Eb-győzelemért. Szinte semmi időd nincs élvezni a győzelmet, szeptemberben már kezdődnek is a selejtezők. És hogy őszinte legyek, nem kezdtünk túl jól. Gyengén játszottunk, kisebb csapatoktól is kikaptunk. Volt néhány sérülés, és többen visszavonultak – őket új arcokkal kellett pótolnunk.

De jót tett hogy kicsit küzdenünk kellett, mert most már készen állunk.

„A csúcson maradni nehezebb, mint oda kerülni”

– erre mindig emlékeztet az edzőnk, Joachim Löw.

Számomra ez az a kupa, amire igazán vágyok. Ez az egyetlen, amit még nem nyertem meg. De nem lesz könnyű.

A családom nem lesz ott, ez nehéz döntés volt. Igen, részben azért ami tavaly történt Párizsban. Nem mintha nem érezném magam biztonságban, a családom elutazott Brazíliába és Dél-Afrikába is a két legutóbbi vb-re, és sokat jelentett nekem, hogy ott voltak. Akár történik valami akár nem, hektikus légkör várható – jó és rossz értelemben is. Nem akarom ennek kitenni őket. Csak a játékra akarok koncentrálni. Furcsa lesz hogy nem lesznek ott velem, de ez nem fogja befolyásolni a felkészültségemet.

Sok munka áll előttünk. Számomra az Eb mérkőzések bizonyos értelemben nehezebbek mint a világbajnokság meccsei. Már az elején, a csoportkörben erősebb csapatokkal találod szemben magad. A résztvevők számát 24-re növelték, szóval kicsit lazább lett, de 2012-ben Portugália és Hollandia ellen játszottuk az első két meccsünket. És ez még csak a csoportkör volt. A vb nem ilyen, a csoportok nem ilyen nehezek. Tehát felkészülten kell érkezni az Eb-re.

De azt is jelenti, hogy azonnal kezdődik a minőségi futball. Miután a Bayernnel idén megnyertük a Bundesligát, Thiagora és Robert Lewandowskira néztem, akik a spanyol és a lengyel válogatottat fogják erősíteni, és mielőtt elutaztunk volna Franciaországba, sok szerencsét kívántam nekik.

„Kivéve, ha ellenünk játszotok.”

A csapattársak között volt néhány "összeszólalkozás" az Eb előtt. De a tehetség fog dönteni. Kétségtelenül Robert Lewandowski a legjobb csatár a csoportunkban, és alig várom, hogy játsszak ellene.

Thiago az elmúlt években jogosan büszkélkedett a válogatottal elért eredményeivel az öltözőben. A nemzeteink barátságos meccseit követően megvoltak a mi kis viccelődéseink és szurkálódásaink. Csapattársak vagyunk, de amikor Franciaországban pályára lépünk a válogatottunkkal, nem lesz kegyelem.

Az Eb-n sok fiatal is belekóstolhat a válogatott tornák világába. Például ott van az angoloknál Marcus Rashford. Tavaly év végén robbant be a köztudatba a Manchester Unitednél, és láthatólag teljesen magabiztos a pályán. Csak kimegy és játszik. Még csak 18 éves, de komoly fenyegetést jelent a kapura. Izgatottan várom, hogy a Bayernes csapattársaim mit fognak nyújtani. Különösen Kingsley Coman a francia-, és Renato Sanches a portugál válogatottban. Ha nincsenek rajta a figyelt játékosaid listáján, hidd el nekem, ott a helyük. És persze ne felejtsük el Joshua Kimmichet és Julian Weiglt, akik a német csapatot fogják erősíteni.

Szokatlanul nagy lehet a nyomás és kemény a játék azoknak, akik egész szezonban főként csak csereként játszottak. Sokan az első évükben váltak naggyá, ami veszélyes lehet. Az egy dolog, hogy egész évben a klub sikeréért dolgozol. De 7-8 meccset játszani pár hét alatt a nemzeted dicsőségéért? Az teljesen más.

A legfontosabb dolog amit az Eb-n szerzett tapasztalataimból tanultam, hogy próbáld magadról minél jobban levenni a nyomást. Játssz lazán, ne elemezd túl a játékot. Erre az Olaszország elleni elődöntőben jöttünk rá 2012-ben. Nem tudtunk csapatként játszani és győzni. De ebből is lehet tanulni. Azelőtt órákon keresztül néztem felvételeket az ellenfélről. Most viszont már úgy állok hozzá, hogy a legegyszerűbb módon akarom megállítani a csatárokat. Bal, vagy jobb lábas? Hogyan mozog? Gyors? Lassú? Jól cselez? Most már csak ezt figyelem.

A csapatok máshogy állnak ki ellenünk, mert mi vagyunk a világbajnokok. Mindenki le akar győzni minket, vagy legalábbis jobban játszani, mint máskor. De mi csapatként vagyunk jók. Nincs olyan szupersztárunk mint Messi vagy Ronaldo, de van 23 nagyszerű játékosunk. És már készen is állunk.

Az Eb szépsége nem csak a pályán történő dolgokban rejlik. A hangulat, a szurkolók, az emberek, ahogy a nyári hónapok közeledtével összegyűlnek, hogy együtt megnézzék az Európa-bajnokság mérkőzéseit.

Ahogy felsétáltam a pályára mindenhonnan éljenzés hallatszott, transzparenseket és táblákat készítettek nekem. BOATENG! ÉN AKAROK A SZOMSZÉDOD LENNI!

Már a franciaországi edzések során megjelentek a szurkolók. Készen álltak hogy megtöltsék a stadionokat, énekeljenek, szurkoljanak, és remek hangulatot teremtsenek már a kezdő sípszó előtt. Egyszerűen érezni lehet. Az emberek barátságosak, imádják a futballt.

És az ilyen tornákon felfigyelsz a szurkolókra. Büszkévé tesz, hogy a nemzeted színeiben játszhatsz. Nem hiszem hogy éreztem ezt valaha ennél erősebben mint most, az EB előtt, miután egy bizonyos német politikus tett megjegyzéseket rólam, amit sokan rasszistának láttak. Azt mondta, hogy bár sokan kedvelnek futballistaként, nem szeretnék ha a szomszédjuk lennék.

Berlinben nőttem fel. A szüleim különböző nemzetiségűek, így a dolgok számomra mindig kicsit mások voltak. Azok a megjegyzések elszomorítottak. Még mindig jelen vannak nálunk ezek a dolgok, de van változás. Ilyenkor eszembe jut az a kisfiú, aki a szobájában nézte a német válogatott meccseit, és arról álmodott, hogy egyszer majd ő is a nemzete színeiben léphet pályára. Aztán a lányaimra gondolok, és remélem hogy amikor felnőnek, nem kell ez ellen harcolniuk. A szurkolóink válaszából pedig arra következtetek, jó okom van hinni ebben.

Néhány nappal a politikus megjegyzései után barátságos mérkőzést játszottunk Szlovákia ellen. Ahogy felsétáltam a pályára mindenhonnan éljenzés hallatszott, transzparenseket és táblákat készítettek nekem.

BOATENG! ÉN AKAROK A SZOMSZÉDOD LENNI!

A nővérem küldött egy üzenetet:

„Istenem, ez őrület, a hírekben a te politikai hatásodról írnak!”

Aztán másnap egy másik politikus az én mezemet viselte, hogy kifejezze a támogatását.

Remélem viszonozhatom neki egy Európa-bajnoki címmel.

Forrás: https://www.theplayerstribune.com/ (az eredeti cikk a 2016-os Európa-bajnokság előtt íródott!)

https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/46461/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN HÍREK,Beszámolók,Játékosaink,jerome boateng
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?