Blogolj!

Robben visszavonul?

Regős András

A korosodó szélső, Arjen Robben egyelőre nem tartja kizártnak, hogy ez lesz az utolsó szezonja a Bayern Münchenben, ahol már közel egy évtizede futballozik.

2009-ben kezdődött minden. Nagyjából 24 millió euróért a Bayern München leigazolta a spanyol óriás Real Madrid holland szélsőjét. Robben azonnal hatékonynak bizonyult a német klub számára, a mára legendás Robbery duó egyik felét alkotva.

A „bűntársával”, Franck Riberyvel karöltve a Bayern támadásait Európa szerte rettegetté tették. A páros Bajnokok Ligája döntőbe juttatta a csapatot két egymás utáni évben, 2012-ben és 2013-ban. Az utóbbit meg is nyerték Robben kései góljával, amihez Ribery asszisztált.

Vannak akik szerint azonban 33 és 34 évesen már nem tudják azt a szintet hozni, amit fénykorukban. A sérüléseik és a koruk mindkét szélsőre hatással vannak, bár ez főként Riberyre igaz. Arjen Robben teljesítménye is csökkent, de nem olyan látványosan, mint francia társáé.

Mindkettőjük szerződése lejár a szezon végén, a jövőjük pedig egyelőre kérdéses. Hivatalos döntés még nem történt az ügyükben, de Robben már tett célzásokat.

A kickernek a holland válogatottból visszavonuló játékos elmondta, hogy még semmi sem biztos, akár az is megtöténhet, hogy ez lesz az utolsó szezonja.

De azt is lehetségesnek tartja, hogy még több évig marad a bajoroknál – bár ez elég valószínűtlennek tűnik. A holland szélső talán arra célzott, hogy követi Philipp Lahm példáját, és nem várja meg, hogy felesleges része legyen a csapatnak.

Forrás: https://bayernstrikes.com/

https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/45218/pics/lead_800x600.jpg
Arjen Robben,BAYERN HÍREK,Játékosaink
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?