Blogolj!

James Ancelotti játékosából Heynckes játékosa lett

Bogdányi Norbert

Amikor Carlo Ancelottit menesztették, a legtöbb játékos nem nagyon szomorkodott – viszont James Roudríguez annál inkább. Négy héttel később a korábbi edző kedvence is érzi a Heynckes-hatást. A 26 éves kolumbiai egyre fontosabb lesz a csapata számára.

München – Norbert Dickel már sokat megélt, jelentősen többet, mint azok, akik szombaton a BVB elleni meccsen a pályán voltak. Látott nagy győzelmeket és nagy vereségeket is, különleges gólokat, kiállításokat, unalmas döntetleneket és izgalmas tizenegyes párbajokat, de két góllövő egyetlen találatnál? Ilyen még nem történt azóta, mióta az egykori csatár 1992-ben először kezébe vette a stadion mikrofonját.

Szombaton megtörtént, legalább is rövid ideig. Dickelnek ugyan alig volt kedve a müncheni vendégek harmadik gólját bemondani, ami végleg kiütötte a Dortmundot. De nem volt más választása, kezébe vette a mikrofont, és azt mondta:

„3:0 a Bayern javára. A góllövő: Robert Lewandowski vagy David Alaba.”

Egy ilyen hírt hamar közölni kell, de eltartott egy ideig, amíg kiderült, hogy David Alaba éles beadásához egyáltalán nem kellett senkinek hozzáérni, hogy bekerüljön a labda a kapuba. Ott, a vonalon, még James Roudríguez is odatartotta a lábát. Majdnem művészien ugrott a 26 éves játékos a labda mögé, és lehetett látni a kolumbiai arcán, hogy milyen szívesen passzolta volna a labdát saját maga a kapuba. Ez megkoronázta volna a tökéletes munkanapot.

Szombaton így végülhivatalosan Arjen Robbennek, Robert Lewandowskinak és végül David Alabának sikerült gólt lőni; James teljesítményét viszont a gól hiánya egy kicsit sem kisebbíti. Először is, mert kétszer gólpasszt adott (Mindenekelőtt a Robbennek adott passz volt lenyűgöző). Másodszor, mert irányítóként Lewandowski mögött nagyon hasznosnak bizonyult; 96%-os passzpontosság, hat labdaszerzés. Ha Münchenben játszották volna a mérkőzést, a Pulisic elleni becsúszását követően – ami után a labda újra a Bayernhez került – biztosan hatalmas tapsot kapott volna.

James: „Ez volt itt az első Clásicom”

James számára ez volt az első dortmundi fellépés piros mezben, de aki már megtapasztalhatta az igazi „Clásicot”, az tudja, hogy mi várható egy ilyen meccsen. Lehet, hogy a Realnál egyszer sem játszott Barcelonában, de háromszor is játszhatott a rivális ellen hazai közönség előtt. A mérlege: három meccs két vereség. A csúcstalálkozó német megfelelőjében viszont 1:0 írható a javára.

„Ez volt itt az első Clásicom. Nagyon örülök neki, hogy megnyerhettem”

– mondta James. Hosszan és részletesen beszélt úgy, mint múlt héten a Lipcse ellen, vagy mint ahogyan a Celtic elleni meccs után. A játékosok teljesítményét beszédidő alapján értékelni, nem mindig korrekt, viszont ebben az esetben igen. James egyre jobb lesz – James egyre többet mesél. Többek között, hogy „lassan” de „sokkal jobban” kezdi magát érezni, München „napról napra” jobban tetszik neki és a közérzetét is „a pályán mutatott teljesítménye” tükrözi vissza.

Múlt héten Carlo Ancelotti "kívánsága" három pozícióban mutathatta meg tudását. A Lipcse ellen a sérült Comant helyettesítette balszélsőként, Glasgowban Lewandowskit pótolta hamis kilencesként, a BVB ellen pedig kedvenc posztján játszhatott a csatár mögött. Heynckes nem a játékosok felfedezője, mint Pep Guardiola, de mindig a legjobb pozíciót keresi a játékosok számára. Most már tudja, hogy James mindenhol otthon érzi magát. A rugalmasság, ezekben az időkben amikor Ribéry és Müller is hiányzik, nagyon hasznos.

Forrás : https://www.merkur.de/

https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/44571/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN HÍREK,Beszámolók,james rodriguez,Játékosaink
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?