Blogolj!

Müller állt Coutinho és a Barcelona közé?

Rusz Dániel

Német tudósítások szerint azért hiúsult meg Philippe Coutinho álma, vagyis hogy a Barcelonába igazoljon, mert Thomas Müller nem volt hajlandó csatlakozni a Liverpoolhoz.

A SportBILD azt állítja, hogy a Bayern csillaga volt Jürgen Klopp kiszemeltje a brazil pótlására. A Liverpool nem adta be a derekát a nyáron a katalánok számos próbálkozása ellenére sem, akik mindenáron szerződtetni akarták volna Coutinhót. A középpályás "cserébe" megtagadta az edzésre járást, és igazolási kérelmet nyújtott be. Állítólag ezután a klub engedélyezte volna a transzfert azzal a feltétellel, hogy Müllert sikerül az Anfieldre csábítani.

A 28 éves játékos hihetetlen 17 évet tudhat maga mögött a Bayernnél, bár a múlt szezonban mindössze 5 gólt szerzett a Bundesligában (ez a legrosszabb mutatója, mióta 2009-ben bemutatkozott az első csapatnál). Valószínűleg sosem tudjuk már meg, Klopp hogy préselte volna be Müllert a kezdőbe, amely sorai közt tudja többek között Roberto Firminót, Sadio Manét, Mohamed Salaht, Daniel Sturridget, Adam Lallanát és Georginio Wijnaldumot is.

A Barcelona így végül Osumane Dembélét szerződtette a Borussia Dortmundtól, de a francia jelenleg térdszalagszakadása miatt négy hónap kihagyásra kényszerül.

Egy biztos, Ernesto Valverde első szenonja kétségkívül könnyebb lenne a Camp Nouban, ha mindkét játékos, Dembélé és Coutinho is a csapatában játszana.

Forrás : https://www.onefootball.com/en

https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/42773/pics/lead_800x600.jpg
Átigazolási hírek,BAYERN HÍREK,thomas müller
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?