Blogolj!

Öt fontos dolog, amit Carlo Ancelottinak meg kell tennie a sikeres szezonért

Müller. Fiatalok. Dominancia. Kreativitás. Védelem... - szókimondó elemzés. Változások nélkül siralmas év elé nézhet a Bayern és Ancelotti!

1: Thomas Müllert állandósítani a kezdő 11-ben

Ez az első dolog, mivel kétségkívül ez a legfontosabb. Ha a Bayern München eredményes szeretne lenni idén, Carlo Ancelottinak helyet kell találnia Thomas Müllernek a kezdőben.

Az előző szezonban a „Raumdeuter” elég sok időt töltött a padon, ráadásul jogosan. 2016 volt – a formája szempontjából – a karrierjének valószínűleg legrosszabb szezonja. Nem tudott tizenegyest rúgni, a lövései elkerülték a kaput, és a nagyszerű helyezkedést mintha elfelejtette volna.

Mindezek következtében Müller elvesztette a magabiztosságát. Ez látható volt szinte minden alkalommal, amikor pályán volt. Ahelyett hogy gólhelyzetben kapura lőtt volna, inkább a kockázatos passzokat választotta, amik ritkán sikerültek úgy, ahogy szerette volna. Nem futott annyit, és kevesebbszer került olyan veszélyes helyzetekbe, mint korábban.

Szerencsére 2017 már egy másik történet. Január óta Thomas Müller szép lassan elkezdte visszanyerni korábbi formáját. A góltalansága ellenére, a ’16-17-es szezonban a vörösök legjobb előkészítője volt, az egész Bundesligát tekintve pedig második lett, 12 gólpasszal.

„Úgy tűnik az enyémekre nem 100%-ban van szükség.”

Thomas Müller kételkedik benne, hogy Carlo Ancelottinak szüksége van-e a „képességeire”.

Thomas Müller Carlo Ancelottiról: „Nem tudom milyen képességeket akar. De úgy tűnik, az enyémekre nem 100%-ban van szükség.”

A jó formáját megtartotta a felkészülési időszakra is, ahol a csapata legkiemelkedőbb játékosa volt. Amíg egyesek játéka ötlettelen volt, Müller higgadtan irányította a Bayern támadójátékát. Az összhangja az új igazolással, James Rodriguezzel egyszerűen remek volt, és több alkalommal bizonyította, hogy képes kialakítani, és berúgni gólhelyzeteket.

Mégis valahogy a Bayern egyetlen bajor játékosa rendre kimarad a kezdőből. Akárcsak a múlt hétvégi meccsen, ami után Müller kifejtette a csalódottságát. De nem csak a szavaival fejezte ki a játszani akarását. Megerősítette a pályán nyújtott teljesítményével, változást hozott csapata játékába, miután becserélték.

Nehéz szavakba önteni amit Müller hozzátesz a csapat játékához, de az egyik legfontosabb dolog egyértelműen látszik. Amikor középen játszik – akár Lewandowski mellett, akár mögötte – képes rá, hogy helyet teremtsen magának és másoknak is, akik addig észrevehetetlenek voltak. Vegyük például Lewy második gólját a múlt hétvégi meccsről.

Müller szabadon van, hosszú labdát kap Mats Hummelstől, amit aztán továbbít Lewandowskinak. Ahelyett hogy arra várna, hogy visszakapja a labdát, nagyon okosan megindul, amivel két védő figyelmét is eltereli, ezzel szabad utat nyitva Lewandowskinak.

Persze a lengyelnek még így is volt dolga, de Müller nagyszerű ötlete, és önzetlen játéka nélkül esélye sem lett volna. Csodálatosan játszanak együtt, és a Bayernnek nem lenne szabad a páros nélkül kezdeni egy meccset sem, kivéve persze erőnléti szempontból.

De mindkettőjüket elhelyezni egy felállásban, komoly fejfájást okozhat Carlo Ancelottinak. Amivel el is jutottunk a következő ponthoz…

2: Megtalálni a megfelelő felállást és játékstílust

A Bayern München a tavalyi szezonban több felállást és taktikát is kipróbált. Ahelyett, hogy egy intenzívebb, támadóbb játékot játszottak volna, ahogy az eddigi évek alapján a bajoroktól megszokhattuk, Ancelotti többször is 4-3-3-as felállásban küldte pályára a csapatát, és a Guardiola-féle labdabirtokló taktikát alkalmazta.

Ez azonban okozott néhány problémát. Peppel ellentétben, Carlo sokkal több szabadságot enged a játékosainak a pályán. Ha a megfelelő taktikát és felállást használja, ez egy jó dolog lehet. Viszont Pep Guardiola rövid passzos, labdabirtoklásra épülő játékában borzalmas.

A Bayern München játéka nem tűnt túl meggyőzőnek a múlt szezon első felében. Az idény második fele már jobban alakult, de nem sokkal. Még ha a klasszikus 4-2-3-1-es felállásban léptek is pályára, Ancelotti Bayernje nem tudta hozni az elvárt szintet.

Eddig a ’17-18-as szezonban és előszezonban Ancelotti folytatta a kísérletezést a felállásokkal. Az egyik legsikeresebb próbálkozása a 4-4-2 egy típusa volt. Thomas Müllert előretolta Robert Lewandowskihoz, a jobboldalon pedig Coco Tolisso osztozott Joshua Kimmichhel. A bajorok nagy sikernek örvendhettek az örökéletű felállással – ahogy a 2017-es Szuperkupában is láthattuk.

Kimmich a Dortmund védői mögé kerül, tökéletesen ível Lewandowskihoz, aki onnan nem hagyhatja ki. #Supercup]

A másik lehetőség Ancelotti híres 4-3-2-1-es „karácsonyfa” alakzata. Ez egy erős középpályás triót biztosítana Ancelottinak anélkül, hogy támadókat kéne beáldoznia. Thomas Müller és James Rodriguez állhatna Robert Lewandowski mögött, és egyszerre lehetnének második csatárok és támadó középpályások, és a szélsők feladatait is elláthatnák.

Ha szükség lenne rájuk a szélen, Joshua Kimmich és David Alaba felfutásokkal tudná támogatni a támadást, miközben a három középpályás közül valaki hátrébb húzódna, és segítene betölteni a védelemben keletkezett lyukakat.

Akármelyik felállást is választja, Ancelottinak meg kell találnia, és ki kell alakítania a Bayern München egyéniségét. És ennek olyannak kell lennie, ami a csapat magjára épül, és nem a kiöregedő szélsőkre, akikre egész idáig támaszkodtak.

3: Véget vetni a „Robbery”-be vetett túlzott bizalomnak

Ancelottinak nem csak formációt és játékstílust kell találnia a csapatának, hanem mindezt anélkül, hogy Arjen Robbenre és Franck Riberyre támaszkodna.

A Bayern München az évtized nagyobb részében a párosra bízta a támadások vezetését. De most eljött az idő a váltáshoz. Egy új rendszerre van szükség, ami lehetővé teszi másoknak, hogy megmutassák a kreativitásukat és a gólveszélyességüket a „Robbery” helyett.

Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy a párost teljesen el kéne felejteni. Továbbra is a keret legjobb játékosai közé tartoznak, és mindketten képesek megváltoztatni egy-egy meccs végkimenetelét (különösen Robben).

De szükségszerű, hogy Carlo Ancelotti és segítői rájöjjenek, hogyan lehetnek sikeresek nélkülük. És a sok nyári igazolást figyelembe véve, nem is lehetne jobb az időzítés. James Rodriguez és Thomas Müller remek párost alkotott a felkészülési időszak alatt. Talán itt az idő, hogy a kolumbiai és a német válogatott játékos átvegye az uralmat, mint a Bayern kreatív támadói.

Talán hiányzik belőlük egy fiatal Robben és Ribery gyorsasága és mozgékonysága, de itt kerül szóba az új játékstílus. A középpályás trió, Thiagoval, Tolissoval, Rudyval és Vidallal nem szenvedne hiányt a kései felfutásokban. Hasonlóképp, a Bayern szélső védői is több mint alkalmasak arra, hogy segítsék a támadásokat a szélen (ahogy már korábban meg lett említve).

És ha még több gyorsaságra lenne szükség, a Bayern a világ egyik leggyorsabb támadóját tudhatja a soraiban. A fiatal francia, Kingsley Coman készen áll, hogy bebizonyítsa, hogy neki is helye van Carlo Ancelotti kezdő 11-ében.

4: A keret fiatal játékosainak több bizalmat adni

Ez egy olyan terület, ahol Carlo Ancelotti volt már sikeres, de éppúgy sikertelen is. Az előző szezonban Carlo Ancelotti katasztrofális volt a fiatal sztárok csapatba építésének szempontjából.

Azután hogy egymás után több meccsen is remek formát mutatott a szezon elején, Carlo a cserepadra ültette Joshua Kimmichet, elfojtva ezzel a nagyszerű formáját, és majdnem előidézve azt, hogy átgondolja a távozás lehetőségét. A Bayern másik két fiatal sztárja – Kingsley Coman és Renato Sanches – is kevés játékidőt kaptak az olasz menedzsertől.

A szezon eddigi részében és az előszezonban viszont a dolgok kicsit máshogy alakultak. Lehet, hogy csak a sok sérülés miatt, de Ancelotti sokkal jobban teljesített a fiatalok beépítésében.

Corentin Tolisso, Joshua Kimmich és Niklas Süle a vörösök eddigi összes tétmeccsén pályára lépett. Úgy tűnik, mindhárman részesei Carlo Ancelotti terveinek ebben a szezonban.

Kimmich biztos kezdő a jobbhátvéd poszton, míg Coco Tolisso a középpályán bizonyította be, hogy megérte az árát. Niklas Süle eközben megmutatja, hogy képes versenybe szállni Boatenggel és Martinezzel a középhátvéd posztért Mats Hummels mellett.

A Bayern néhány fiatal játékosa továbbra sem kap túl sok lehetőséget. Az egyikük Renato Sanches, de figyelembe véve az esetleges távozását, ez érthető. A portugál válogatott játékosnak nem igazán sikerült beilleszkednie a Bayernbe. Másrészről Kingsley Coman kihagyása a keretből teljesen elfogadhatatlan.

Szerencsére, akárcsak Thomas Müller, Coman is megmutatta a hétvégi meccsen, hogy miért is kéne gyakrabban játszania. Arjen Robben cseréjeként érkezve, a trükkössége és a sebessége meghozta a változást a Bayern játékába.

Coman, Kimmich, Süle és Tolisso bizonyára a Bayern München jövője. És a jövő fényesnek tűnik a bajorok számára. Csak Carlo Ancelottinak egy kis bizalmat kell szavaznia a fiatal sztárjainak, és ők nem fogják cserben hagyni.

5: Megerősíteni az ingatag védelmet

Úgy tűnik, a bajor védelmi vonallal kapcsolatos panaszkodás mindennapossá vált a Bayern szurkolóknál. De jó okuk van erre. A Bayern München védelmét túl gyakran és túl könnyedén játsszák át. Minden csapat és edző tudja Európában, hogy hogy jusson túl a Bayern védőin: ellentámadással.

Carlo Ancelottinak ki kell fejlesztenie egy olyan hátsó alakzatot, ami nem esik szét a legapróbb előretöréseknél. Talán ez segít összeállítani a megfelelő felállást és taktikát a csapata számára. Bármi is legyen, ezt a problémát orvosolni kell.

Ahogy néhány más dologra is a listán, Carlo Ancelotti már mutatott néhány jelet ennek a problémának a megoldására is. A védelem szilárd volt a Werder Bremen ellen; egy olyan csapat ellen, amelynek a játékából hiányzik a gyorsaság.

A Borussia Dortmund könnyen átjátszotta a Bayernt a nagy nyomással, és az ellentámadásokkal a 2017-es Szuperkupában. Hasonlóképp, a Liverpool veszélyes támadói ugyanezt csinálták az előszezonban, az Audi kupán. A figyelmeztető jelek megvannak. Most megoldást kell találni.

És tényleg, Carlo Ancelotti mutat jeleket a probléma megoldására. Ahogy a többi dologgal a listán, úgy látszik az olasz menedzser ezzel is halad. Ez a szezon szórakoztató lehet a Bayern München szurkolók számára, de akár kudarc is lehet. A döntő tényező az lehet, hogy Carlo Ancelotti foglalkozik-e ezzel az öt dologgal, ami a csapatot egy sikeres szezonhoz vezetheti.

Fordította: Regős András

Forrás : https://bayernstrikes.com/

https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/41819/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN HÍREK,carlo ancelotti,Elemzések,Játékosaink,thomas müller
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?