Blogolj!

Rummenigge tombolt! Szokatlan keménységgel osztotta ki az egész csapatot

Fazekas Annamária

Ancelotti dühös és változásokat helyezett kilátásba. Lahm és Müller önkritikus a csapat nevében. Robben elszánt. Visszatekintés a PSV elleni sorsdöntő meccs előtt.

Rummenigge: Ez nem a Bayern München. Az első félidőben nem ők voltak, így nem lehet játszani. Ez nem elfogadható, ezzel a hozzáállással nem lehet pályára lépni

Az Ancelotti által irányított Bayern sorozatban hét kötelező győzelemmel kezdte a szezont – de most mintha úgy tűnne, hogy elfogyott a szufla. A Frankfurt elleni 2:2-es döntetlen sorozatban a harmadik mérkőzés, ahol nem sikerült győzelmet szerezni. A Bayern számára ez egyelőre még nem okozott problémát, de az egyéni teljesítmények szempontjából igen. A kapitány Philipp Lahm ezért beszélt Tacheles-szel, Carlo Ancelottival és Karl-Heinz Rummeniggevel is.

5:0, 6:0, 2:0, 5:0. Ez az első tétmérkőzések eredménye Ancelotti vezetése alatt. Már idejekorán azt gondolhattuk, hogy a müncheniek ebben a szezonban is gyorsan és simán a Bundesliga csúcsára jutnak, és problémamentesen a kupákra koncentrálnak. De ez, most úgy tűnik, másképp lesz.

Az első nehéz mérkőzésnél, az Atletico Madrid ellen kapta a 0:1-es vereséggel az első pofont a Bayern, majd jött a Köln elleni 1:1-es, most pedig a Frankfurt elleni 2:2-es döntetlen. Ami szembetűnő volt: hiányzott a már megszokott Bayern fölény.

Ezt az a tény is igazolja, hogy a bajnok nem tudta 2:1–es vezetését - 25 percig emberelőnyben játszva - megtartani sem, nemhogy növelni. Meg kell említenünk azt is, hogy a Frankfurt második, a mexikói Fabian által szerzett góljánál – amely határesetes les volt ugyan – sem a gólszerzőt, sem az előkészítő játékost Chandlert nem zavarta egyetlen müncheni játékos sem.

Ancelotti dühös

"Nem játszottunk jól, és a hozzáállásunk sem volt jó" - nyilatkozta dühösen Ancelotti a mérkőzés után. "A játékosaim hozzáállása rossz volt. Ezt a mentalitást nem akarom látni a csapatomnál." A Frankfurt edzője, Niko Kovac, azonban maximálisan elégedett volt játékosai „világklasszis csapat” ellen nyújtott teljesítményével.

Ancelotti döbbenten nézi a Bayern játékát... A szakvezető változásokat helyezett kilátásba

Az egyenlítéssel tetőzött be a történet” - bosszankodott Thomas Müller is, akit egyedüli csatárként vetettek be a Müncheniek. Müller szerint a csapatként sem „játszottunk jól, nem úgy, ahogy az elképzeltük”. Konkrétabban kifejezve: "csapatként túl sok hibát vétettünk "

Szerkezeti hiányosságok, átütőerő nélküli játék

Ezek a hibák a csapat minden részében jól észrevehetőek voltak: a négyes láncban szokatlanul nem működött jól a kommunikáció, így a Frankfurt többször is áttörhette volna őket. A középpálya szerkezete a játék során nem látszott, így az ellenfél számára is sokszor átláthatóak voltak a problémák, amelyek végül rengeteg labdavesztéshez vezettek. Említésre méltó: a hibás passzok aránya 18,4 % volt (102:554)

Lahm: Senki nem volt 100 százalékos. Ha azt hisszük, hogy kisebb teljesítménnyel is boldogulunk, veszélybe kerülhetünk, egymás elleni harcokat, és a kontrollt is elveszíthetjük

És elől? Ancelotti kísérlete Müller egyedüli csatárkénti alkalmazására nem igazán vált be. A válogatott játékos nem tudott érvényesülni, míg a széleken Arjen Robben és Kingsley Coman esetében hiányzott a dinamika. A rutinos kapitány, Philiph Lahm azonban nem akart személy szerinti kritikát gyakorolni, így a Sky mikrofonja előtt a teljes csapatról alkotott véleményéről, a hozzáállás problémáiról nyilatkozott: "senki nem volt 100 százalékos. Ha azt hisszük, hogy kisebb teljesítménnyel is boldogulunk, veszélybe kerülhetünk, egymás elleni harcokat, és a kontrollt is elveszíthetjük.

„Nagyon gyorsan vissza kell találnunk a régi formánkhoz, hogy az ellenfeleink ne érezhessék azt, hogy ellenünk nyerni is lehet.”

Az elégedetlenség azonban nem csak a játékosok között, hanem a vezetők körében is megjelent. "Ez nem a Bayern München. Az első félidőben nem ők voltak, így nem lehet játszani. Ez nem elfogadható, ezzel a hozzáállással nem lehet pályára lépni"- szitkozódott Karl-Heinz Rummenigge. Tulajdonképpen Ancelotti véleményével egyetértve elég keményen fejezte ki a véleményét.

"Nem játszottunk jól, és a hozzáállásunk is rossz volt. Az első 45 percben aludtunk, ez bármily mérkőzésen sok lenne. 10 perc koncentrációvesztés még beleférhet, de ez már nem" - közölte az olasz edző a véleményét, és változásokat helyezett kilátásba: "változásokat fogok végrehajtani."

Robben: nagyon gyorsan vissza kell találnunk a régi formánkhoz, hogy az ellenfeleink ne érezhessék azt, hogy ellenünk nyerni is lehet

Hogy ezek a változások mik is lesznek, azt a szerdai PSV Eindhoven elleni hazai BL mérkőzés során megláthatjuk. A PSV ellen nyerni kell, mert a legyőzhetetlenség nimbuszát kell megőrizni, ahogy azt Arjen Robben is kifejezte: "nagyon gyorsan vissza kell találnunk a régi formánkhoz, hogy az ellenfeleink ne érezhessék azt, hogy ellenünk nyerni is lehet."

(kicker.de - fordította: Fazekas Annamária)

https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/31066/pics/lead_800x600.jpg
Arjen Robben,BAYERN HÍREK,carlo ancelotti,Elemzések,karl-heinz rummenigge,philipp lahm,thomas müller
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?