Blogolj!

Emlékezetes meccsek: Az első Európai szuperkupa győzelem

Kálovics Tibor

Csapatunk, 3 évvel ezelőtt drámai csatában szerezte meg azt a trófeát, amelyik még hiányzott a vitrinből.


A csodálatos triplázás után Pep Guardiola vezetésével kezdődött új éra a csapat életében. A spanyol tréner első nagyobb edzői feladata rögtön az Európai szuperkupa elhódítása volt. A Chelsea elleni mérkőzés pikantériáját az adta, hogy a BL győzelem idején még nem Guardiola volt a bajorok edzője, mint ahogyan nem is Jose Mourinho vezette EL sikerig a Chelseat.

A katalán mester a következő játékosoknak szavazott bizalmat a Prágában megtartott találkozón:

Neuer – Rafinha (Javi Martínez, 56.), Dante, J. Boateng, Alaba – Lahm – Robben (Shaqiri, 95.), Kroos, T. Müller (Götze, 71.), Ribéry – Mandzukic.

Mourinho csapata így festett:

Cech – B. Ivanovics, G. Cahill, Luiz, A. Cole – Ramires, Lampard – Schürrle (Mikel, 87.), Oscar, Hazard (Terry, 113.) – F. Torres (Lukaku, 98.)

Bayern helyzetekkel kezdődött a mérkőzés, ám három játékosunk sem tudott kifogni a remekül védő Petr Cech kapuson. Mikor Fernando Torres megszerezte a londoniak vezetőgólját, Schürle beadásából kezdhetett felsejleni bennünk a tragikus müncheni BL döntő rémképe. A félidő hatalmas küzdelmet hozott, Torres és Neuer csatáját ezúttal a kapus nyerte, ám a müncheni átlövések nem bizonyultak hatásosnak. Szünet után két perccel aztán sor került a Bayern egyenlítésére: Ribery védhetetlenül bombázott a Chelsea kapujába. A második félidőt a Chelsea irányította, ám Neuer szíve a helyén volt. A játékban az sem hozott változást, hogy a Chelseaből kiállították Ramirezt. (Csoda volt, hogy Götze nem sérült le jobban a becsúszását követően.)

A kétszer tizenöt perc hosszabbítás nem is kezdődhetett volna rosszabbul a Bayern számára: Eden Hazard a klasszisához méltó góllal szerzett vezetést a Chelseanek. A következő 28 percben úgy tűnt hiába próbálkozik a Bayern, Cech ihletett formában védett: Götze és Mandzukic ziccerből, Ribery szabadrúgásból, Martinez pedig fejesből volt képtelen gólt lőni. Az utolsó percben aztán megtörtént a csoda: Az utolsó Bayern szöglet utáni kavarodásban Dantéről Javi Martinez elé pattant a labda. ő pedig kiegyenlített. Jellemző a kialakult kavarodásra, hogy sokan Dantét látták először gólszerzőnek. A gól értékét növelte, hogy a spanyol világbajnok ekkor már sérülten játszott.

A 2012-es BL fináléhoz hasonlóan jöhetett a büntetőpárbaj. Alaba, Lahm, Kroos, Ribery és Shaqiri nem hibáztak. A másik oldalon Lampard, Ashley Cole, David Luiz, és Oscar végzett el hibátlan büntetőt. Miután azonban Lukaku büntetőjét Manuel Neuer kivédte, nem volt kérdés, hogy a Bayern München is azon csapatok közé tartozik attól a pillanattól, amely valamennyi nagy trófeát megnyerte.

A nagy győzelem végül az egész őszre elegendő lendületet adott a csapatnak, és elkezdődött a klubtörténelem egyik legszebb féléves periódusa.

https://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/29840/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN TÖRTÉNELEM,Bayern történelem: nemzetközi kupák
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?