Kun Béla
2017.03.28.
Sok vérbeli Bayern szurkoló követeli, hogy igazi német szakvezetője legyen a csapatnak. Az elnök a szívükből beszélt, amikor azt mondta, hogy Ancelotti után mindenképp német edzőt akar szerződtetni. Már a jelöltje is megvan.
Kun Béla
2017.03.27.
Bár még a hétről hétre a Hoffenheimben alapember és parádézik, a nyártól jelentős megváltozik az élete. A Bayern megadja számára a lehetősége és csak rajta múlik, hogy sikerül-e az áttörés. Mindezekről őszintén beszél a bajor csapatba készülő ifjú középhátvéd.
Tóth Renáta
2017.03.26.
A tervezés a következő szezonra már nagyban folyik. Egy posztra biztosan nagyon kell figyelnie a bajor csapatnak.
Tóth Renáta
2017.03.26.
A pletykák szerint Joshua Kimmich mellett egy másik Bayern játékost is kiszemelt, akit a Cityhez csábítana.
Kun Béla
2017.03.24.
Az elmúlt hetekben, hónapokban számos hír jelent meg Kingsley Coman jövőjével kapcsolatban. A Juventus kölcsönadási szerződésének lezárásával kapcsolatban, illetve a kivásárlásról hivatalosan még nem jelent meg semmi. A 20 éves francia sztár a maga részéről döntött, most már a csapatokon múlik minden.
Kun Béla
2017.03.23.
De van egy ennél is jobb hír Thiagoval kapcsolatban a Bayern szurkolók számára!
Kun Béla
2017.03.22.
A francia sztár most elégedett Spanyolországban, de nem tartja elképzelhetetlennek, hogy egy másik nagy csapatnál is játsszon még.
Pap Krisztián
2017.03.21.
A Bayern vajon megvesz-e 80 millióért Renato Sanches után egy újabb Portugál sztárt? – írja az El Mundo Deportivo
Bodonyi Zsófia
2017.03.17.
Thiagot minden áron vissza akarja vásárolni a katalán klub. A Bayern nagyon sokat vesztene, hiszen idén egyelőre a spanyol játékos az egész Bundesliga legjobbja!
Kun Béla
2017.03.16.
A spanyol média szerint a védekező középpályásért a Tottenhammel fut versenyt a Bayern. Állítólag. A kérdés, hogy Rudy érkezése után miért kellene egy spanyol kiscsapat nem is túl fiatal játékosa a Bayernnek?

Ezeket a cikkeket olvastad már?