Rummenigge nem vállalja tovább az elnöki posztot

Rusz Dániel

A jövőben nem Karl-Heinz Rummenigge fogja betölteni az Európai Klubszövetség (ECA - European Club Association) elnöki szerepkörét. A 61 éves futballhivatalnok az ECA augusztus 8-i, madridi gyűlésén jelentette be döntését.

"Az elmúlt jó, sikeres esztendők után úgy éreztem, eljött az ideje, hogy átadjam a felelősséget. Mindig is az volt a véleményem, hogy az efféle tisztségeket egy személy csak meghatározott időtartamra töltse be. A tény, hogy most visszavonulok az elnökségtől igazolja, hogy őszintén gondolkodom így ebben a kérdésben."

Az Európai Klubszövetséget 2008. január 21-én alapították. A már akkoriban is a Bayern München ügyvezető igazgatójaként tevékenykedő Rummenigge volt a szervezet első elnöke, azóta pedig háromszor újra is választották. Az alapításkor még csak 137 taggal induló intézmény mára már 220 főt számlál.

"Igazán büszkék lehetünk azokra az eredményekre, melyeket a FIFA-val és az UEFA-val való kooperációnk során értünk el. Minden futballistánk biztosítást élvez a nemzetközi kiírások alatt, illetve a klubok juttatásokban részesülnek, ha a játékosaik részt vesznek az Európa- vagy a világbajnokságon. Ezenkívül minden egyesület két hellyel képviseltetheti magát az UEFA Végrehajtó szervében, így részt vehetnek a meccsnapok beosztásában, és egyéb, a klubok szempontjából fontos döntések meghozatalában"

- nyilatkozta Rummenigge, amikor néhány főbb ECA-mérföldkőről kérdezték. Az egyik kérdés kiemelt fontossággal bírt a volt elnök számára:

"A résztvevő klubok nagyszerű harmóniában és egyetértésben élnek. A legnagyobb csapatok, például a BL-győztes Real Madrid partnerséget vállalnak az olyan kisebb egyesületekkel, mint az andorrai UE Sainz Julia, és ennek megfelelően viszonyulnak hozzájuk. Az európai topklubok nagymértékű szolidaritást vállalnak a közepes és kisméretű csapatokért, míg utóbbiak tiszteletben tartják az óriások szükségleteit. Erre az eredményre különösen büszke vagyok. Az ECA a "Klubok Hangadójának" hívja magát, és úgy vélem, manapság teljes joggal és magabiztossággal tehet így: az Európai Klubszövetség valóban a kontinens futballcsapatainak hangja."

Karl-Heinz Rummenigge, az 1981-es és `82-es Év Európai Játékosa szerint az ECA által kitűzött célok csak azért valósulhattak meg, mert a csapatok, a futballszervezetek, illetve a különböző politikai és nem politikai intézmények között eredményes kommunikáció történik. Ahogy kifejtette:

"Szeretnék köszönetet mondani a FIFA elnökének, Gianni Infantinónak az együttműködési készségükért, és az egész együttdolgozást illetően is. Szintén hálával tartozunk Michael Platininek és Aleksander Ceferinnek, a két UEFA elnöknek, akikkel volt szerencsém együtt dolgozni. És természetesen kiemelt köszönet illet minden ECA-tagot, Michele Centenaro általános titkárt és az összes alkalmazottat. Fantasztikus volt érezni, ahogy mindannyian támogattak engem bizalmukkal és bátorításukkal. Nagyon köszönöm mindenkinek!"

A szövetség következő választásaira szeptember 5-én kerül sor Genfben, ekkor jelölik ki majd Rummenigge utódját is az elnöki székben.

---

Az ECA legjelentősebb eredményei Karl-Heinz Rummenigge elnöksége alatt, 2008. január 21-től napjainkig:

2008:

- a szövetség kieszközöli, hogy az Európa- és világbajnokságra játékost küldő klubok támogatást kapjanak

- az ECA beleszólást nyer a mérkőzések elosztásába

- az Európai Klubszövetséget minden európai klubversennyel kapcsolatos kérdésbe bevonják

2012:

- az ECA garantálja az aktuális kormányok biztosítását az Európa- és világbajnokságokon résztvevő játékosok számára

2015:

- a szövetség létrehozza az világ első megállapodását a FIFA és a klubcsapatok között; többek között ez az egyezmény határozza meg, hogy az egyesületek részt vehetnek a klubfutballt érintő kérdések megvitatásában

- az ECA a futballtörténelem során először minden alakulatnak két helyet biztosít az UEFA Végrehajtó Biztottságában

2016:

- az UEFA Club Competitions SA létrehozása, amely a jövőbeli európai klubversenyek szervezéséért és marketingjéért felelős; az UEFA és az ECA egyenlő mértékben képviselteti magát benne

Forrás : https://fcbayern.com/de

http://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/41247/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN HÍREK,Interjúk, nyilatkozatok,karl-heinz rummenigge
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?