Megnyitotta kapuit az Fc Bayern Akadémiája

Kezdődik! Az FC Bayern utánpótlás-részlege számára kedden elkezdődött a jövő. A rekordbajnok ifi csapatainak otthona mostantól az FC Bayern Campus. Az U19-től az U9-ig edzenek és játszanak a müncheniek ifijei a jövőben az Ingolstädter Straße-n lévő központban.

Csaknem két év építkezés után az FC Bayern Campus kedd délelőtt kezdte meg működését.

„Ez a központ mindannyiunkat büszkeséggel tölt el. Jobb nem is lehetne az infrastruktúra, ami a vezetők rendelkezésére áll”

- mondta az egyesület elnöke, Uli Hoeneß.

„A központtal csodálatos helyünk van az utánpótlás játékosok képzésére. Ezen a területen nagyon jó úton járunk”

- mondta Karl-Heinz Rummenigge az FC Bayern igazgatóságának elnöke.

A terület, amit az FC Bayern München Egyesület 2006-ban vásárolt meg, 30 hektáros. Négyszer akkora, mint az FCB központja a Säberner Straße-n. A bajorok utánpótláscsapatainak új otthonában található nyolc focipályát, közte egyet a meccsek számára 2500 férőhellyel, az Allianz FC Bayern Akadémiát 35 apartmannal olyan utánpótlás-játékosoknak, akiknek otthonról túl hosszú lenne bejárni, egy klubházat és egy sportcsarnokot, ahol a kosárlabda-, kézilabda- és asztalitenisz-szakosztályok találnak új otthonra.

Gerland: teljes gázzal szeretnénk itt dolgozni

„Fantasztikus, hogy a terület megtelik élettel. El vagyok ragadtatva”

- jelentette ki az egykori elnök Karl Hopfner a kedd délelőtti bejárás után.

„Nagyon örülünk, hogy végre elindul a dolog! Az FC Bayern Campus infrastrukturálisan kiemelkedő lehetőségeket nyújt az utánpótlás-nevelés továbbfejlesztésére. Meg akarjuk tölteni élettel”

nyilatkozta Jochen Sauer, a központ vezetője.

Hermann Gerland, sportért felelős vezető megfogalmazta a célokat:

„Teljes gőzzel szeretnénk itt dolgozni, az ifi játékosainkat a lehető legjobban képezni és minél közelebb vinni a profi-csapathoz.“

Az utánpótlás-csapatok mellett a rekordbajnok női futball részlegének is a Campus lesz az otthona. Az FCB-hölgyek első és második csapata, és a két U17-es csapat is az Ingolstädter Straße-n fog edzeni. A hazai Bundesliga-meccseket a bajnoki második helyezett csapat továbbra is a Grüwalder Staße-n lévő stadionban játssza majd.

Az FC Bayern Campus hivatalos megnyitója augusztus 21-én lesz. Az első meccseket viszont már a jövő hétvégére tervezik. Augusztus 12-én az U17-es csapat Bundesliga nyitómeccse az SC Freiburg ellen lesz az első tétmeccs a Campuson.

A videó ezen a linken tekinthető meg:

https://www.facebook.com/FCBayernCampus/videos/1947625548842075/

Fordította: Frey Dóra

Forrás: https://fcbayern.com/de

http://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/40987/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN HÍREK,Bayern II és utánpólás,FC Bayern női csapat
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?