Tolisso és Sagnol: francia forradalom a Bayernnél

Kun Béla

Franck Ribéry (2007), és Kingsley Coman (2015) érkezése után, újabb két francia, Corentin Tolisso, ès Willy Sagnol érkezett, avagy jött vissza a Bayernhez. Mindenek előtt Sagnollal és a 22 éves Tolissóval a Bayern mindenképp erősödött.

Mit is jelent ez? A motivációt, a közös hangot, s az értéket. Erre egy nagyon jó példa a mönchengladbachi Telekom kupa. Sagnol, mihelyst lehetőség volt, azt azonnal kihasználta, és intenzíven kommunikált Tolissóval. S a Hoffenheim ellen a 38. percben egy 40 méteres passz Bernat felé, ő átvette, és továbbította Lewynek. Tehát úgy látszik, hogy az edzésen mutatott kommunikálás a két francia között nagyon jó, és az a legjobb, hogy ezt Tolisso a pályára is tudja vinni.

Azonban Tolisso mellett Coman is szárnyalt a szèleken a tornán.

"Coco" első meccsén a Bayernben Thiago mellett játszott a dupla 6-os falú szerkezetben. Passzai és ívelései Alonsoéra emlékeztettek, agesszivitása pedig Vidáléhoz hasonlít. Az, hogy milyen szerep jut neki idén a középpályán az kérdéses, de úgy érződik, hogy nagyon jó úton halad.

"A középpályán nagyon nagy a konkurencia. Sok kíváló játékosunk van erre a posztra. Ezért ez egy érdekes szituáció lesz." -mondta Müller.

De Coman a Gladbachban zajló tornán az egyik legjobbja volt a csapatnak, cselezések, gyors megindulások és veszèlyes betörések. Nos, ezért igazolták le őt a rekordbajnokhoz.

Na és Ribéry? Ő, hozta a már megszokott formáját, ha pályán van mindig oda teszi magát, legyen az tétmeccs, vagy előkészületi mérkőzés.

"Azt gondolom, hogy jól csináltuk." -értékelt a 10 éve a Bayernnél játszó játékos a kupa megnyerése után.

Forrás : https://www.tz.de/

http://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/40450/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN HÍREK,Interjúk, nyilatkozatok,Játékosaink
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?