Bayern játékosok a női Európa-bajnokságon

Kálovics Tibor

Cikkünkben megmutatjuk, hogy kikre érdemes külön is figyelni az idei hollandiai kontinenstornán. 

Jill Roord 

A klub egyik friss szerzeménye a holland támadó középpályás. Roord ezidáig a Twente csapatában játszott ahol holland bajnoki címet szerzett. 2015-ben ő lett a holland bajnokság gólkirálya, valamint tagja volt annak a csapatnak, amely legyőzte a Bayern Münchent a BL-ben. Két éves szerződése van a klubbal. 

Nora Holsted-Berge

A norvég hátvéd a mai napon már össze is csapott Roorddal, és végül a hazai pályán szereplő támadó örülhetett övéi 1-0-ás győzelmének. 2014 óta szerel a Bayern Münchenben, fontos pillér volt mindkét bajnokcsapatban. A válogatottal 2013-ban Európa-bajnoki döntőt játszott.

Leonie Meaier

A védekező középpályás 2013 óta viseli a Bayern München mezét. Ugyanebben az évben debütált a német felnőtt válogatottban is. Mindkét fronton meghatározó szereplőnek számít, és tevékeny részese volt valamennyi sikernek. Az Eb selejtezők során 3 gólt szerzett, egyet Magyarország ellen.

Kristin Demann

A 24 éves hátvéd szintén új szerzeménynek számít, 3 év után hagyta el a Hoffenheim csapatát. A világbajnokság lesz az első komoly tornája felnőtt szinten, 2011-ben U19-es Európa-bajnok volt. Pályafutása első éveiben a Potsdam csapatával kétszer is bajnoki címet szerzett.

Mandy Islacker

Szintén új szerzeményről beszélünk, aki az Eb után csatlakozik a kerethez. 
A német válogatottban a 2015-ös világbajnokság után eszközölt generáció váltás után debütált, így részese volt az olimpiai győzelemnek is. 2017 és 2010 között szerepelt már a Bayern Münchenben, tagja volt a 2009-ben ezüstérmet szerző gárdának. A Frankfurt színeiben 2015-ben Bajnokok Ligáját nyert, az előző két szezonban ő volt a Bundesliga gólkirálya.

Sara Däbritz

A jelenlegi Bayern egyik, ha nem a legismertebb és legjobb játékosa. 2014-ben U20-as világbajnoki címet szerzett, majd Rióban már olimpiai bajnok lett. 2015-ben igazolt a Bayernbe, azóta alapembernek számít. A német válogatottban eddig 42 meccsen szerepelt. 

Fridolina Rolfö

A svéd középpályás szintén új szerzeménynek számít Münchenben. Eddigi pályafutása során a legnagyobb sikerének a svéd bajnoki cím és a svéd kupagyőzelem számít. 2012-ben U19-es Európa-bajnok lett, tavaly játszott az olimpián ezüstérmet szerző csapatban. A csoportkör legnagyobb rangadóján új csapattársai ellen bizonyíthat.

Viktoria Schnaderbeck

Az osztrák középpályás 2007, vagyis 16 éves kora óta a Bayern München igazolt labdarúgója. Azon kevesek egyike akik tagjai voltak a bajnokságot elveszítő (2009), a kupagyőztes (2012) valamint az egymás után két bajnokságot is megnyerő csapatnak (2015,2016). Fontos kiegészítő embernek számít Münchenben. Ausztriával először szerepel nagy tornán, ő a válogatott csapatkapitánya.

Vanessa Bürki

A rutinos svájci támadó 2006-ban igazolt Münchenbe, így ő is ott volt a klub valamennyi fontos XXI- századi sikerénél. Az előző két szezonban meglehetősen kevés lehetőséget kapott. 2010-ben ő lett a Bajnokok Ligája gólkirálya. Svájccal részt vett a 2015-ös világbajnoksáon. 

http://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/40364/pics/lead_800x600.jpg
FC Bayern női csapat,Válogatottjaink
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?