Ribéry: szinte gyökeret eresztettünk már itt - Nagyinterjú a Bayern világsztárjával

Rusz Dániel

Franck Ribéry a hónap elején ünnepelte tizedik évét a Bayern játékosaként. A franciát Luca Tonival együtt 2007 júniusában igazolták, és július 3-án mutatkozott be a rajongóknak a Säbener Strassén, első edzése keretében. A 34 évével immár a csapat legidősebb tagjának számító játékos azóta a klub alapkövévé nőtte ki magát. Az évforduló hetén interjút adott a hivatalos honlapnak (fcbayern.com). Nyilatkozatának első felében visszautazhatunk vele az időben, amint többek között feleleveníti legjobb müncheni tréfáit, beszél a szurkolókkal való viszonyáról, és a már németes gondolkodásmódjáról.

INTERJÚ FRANCK RIBÉRYVEL, I. RÉSZ

FCB: Franck, megosztottál egy videót arról, amikor a 10 éves évfordulón kaptál egy tortát a családodtól.

Ribéry: Ó, az szép kis meglepetés volt! Hazaértem, és azt sem tudtam, mi történik. Nagyon örültem, a feleségem és a gyerekeim fontos részét alkotják az életemnek. Ők mindig ott álltak mellettem és támogattak akkor is, amikor nem mentek felhőtlenül a dolgok.

FCB: Azt mondják, ők is nagyon büszkék erre a tíz évre.

Ribéry: A családom kifejezetten boldog itt Münchenben. Szeretik Bajorországot és a müncheni embereket. Tíz éve már...ez őrületes! Amikor idejöttem, nem gondoltam, hogy ilyen sokáig fogunk maradni.

FCB: Sok mindent történt ennyi idő alatt. Vannak kiemelkedő emlékeid?

Ribéry: A 2013-as triplázás megünneplése a Városháza erkélyén. Előtte két BL-döntőt is vesztettünk, mindenki szomorú és csalódott volt. Ugyanakkor ez még szebbé tette, amikor végre megnyertük, és együtt ünnepelhettünk a szurkolóinkkal.

FCB: Számos sikert értél el a csapattal, ugyanakkor legalább ilyen sok mindenkit megtréfáltál ebben a tíz évben. Zoknikat vágtál fel, összecserélted a sót meg a cukrot, elloptad a csapatbuszt...Melyik volt a kedvenced?

Ribéry: Amikor Oliver Kahnt leöntöttük vízzel a tetőről, még az első szezonom végén.

FCB: Nem tartottál Oliver Kahn reakciójától?

Ribéry: Már akkor nagyon tiszteltem őt, amikor ideigazoltam Marseille-ből. Akkoriban is egy hatalmas egyéniségnek számított már, egy igazi Bayern-legenda volt. De Oli egy igazán laza, nyugodt ember, kitűnő személyiséggel.

FCB: Akadtak olyanok, akik téged vicceltek meg?

Ribéry: Igen, elég sokan. David Alaba, Rafinha, Daniel van Buyten... ezek a poénok, bárkivel is történtek, mindig jót tettek a csapatszellemnek. Ma már ritkábban csinálok ilyeneket, de amikor kedvem támad, azt még mindig láthatjátok a pályán vagy az öltözőkben.

FCB: 2007 júniusában mutattak be téged a Bayernnél. Milyenek voltak az első benyomásaid az egyesülettel kapcsolatban?

Ribéry: Azonnal feltűnt, hogy ez itt egy másik színvonal. A klub nagyon szervezett volt és csodásan bántak velem meg a családommal. Már a legelején is remekül éreztem magam, bár azért kommunikációs problémák akadtak, hiszen nem beszéltem németül.

FCB: Fontos volt a nyelvtanulás?

Ribéry: Kiemelkedően. A nyelv nagyon sokat segített, mindent sokkal egyszerűbbé tett.

FCB: Miben változott meg a csapat az elmúlt évek során?

Ribéry: Az első itt töltött szezonom során még nem a Bajnokok Ligájában, hanem az UEFA-kupában játszottunk. A Bayern már akkor is egy nagy klubnak számított, mostanra még nagyobbá vált. Nagyon elégedett vagyok azzal, amit ebben a tíz évben elértünk. Kivettem a részemet abból, hogy a Bayernt oda juttassuk, ahol most áll, és persze a klub is sokat tett az én fejlődésemért. Egészen különleges a kapcsolatom a Bayern Münchennel.

FCB: Mikor kezdted érezni ezt az egyedi kötődést?

Ribéry: Elég hamar, alig két-három hónap után. Szerintem látható volt, hogy én és a Bayern mennyire összeillünk.

FCB: Szinte azonnal közönségkedvenccé is váltál.

Ribéry: A szurkolók sokat jelentenek nekem. A Bayern olyan, mint egy nagy család, aminek a drukkerek is szerves részét képezik. Örülnek, ha örülünk, és szomorúak, ha mi is azok vagyunk. Temérdek ember szokott kijönni az edzéseinkre, gyakran már egy órával a kezdés előtt ott vannak. Sok-sok kilométert utaznak, hogy találkozzanak velünk, ezért létfontosságú számunkra, hogy mindig legyen 10-15 percünk az autogramokra vagy a közös fotózkodásra. Egy ilyen után boldogan mennek haza.

FCB: Már csak hét mérkőzés, és megelőzöd Hasan Salihamidzicet, és ezzel te leszel a Bayern München legtöbbet szereplő külföldi játékosa a Bundesligában. Mit jelent ez neked?

Ribéry: Igazán örülök, hogy ilyen sok meccsen pályára léphettem a Bayern színeiben. Még többet szeretnék játszani, és sok címet nyerni. Hihetetlen, hogy az öltözőben már én vagyok a legidősebb játékos, és a klub történetében nekem van az egyik legtöbb elismerésem. Egy álmom vált valóra.

FCB: Tizenkét meccs múlva beéred Uli Hoeneß-t is.

Ribéry: Tizenkettő?? Akkor szólnom kell az edzőnek, hogy adjon nekem még 12 meccset. Aztán bemegyek Uli irodájába és azt mondom: "Sajnálom, barátom…" [nevet]

FCB: Már egy lapon emlegetnek Franz Beckenbauerrel, Lothar Matthäusszal, Philipp Lahmmal és Bastian Schweinsteigerrel. Milyen érzés Bayern-legendának lenni?

Ribéry: Hatalmas örömmel tölt el, különösen azért, mert én külföldről származom. De az itt töltött időm során szinte németté váltam. Gondolkodásmódom, akárcsak a családomé, mára már németes lett. Gyökeret eresztettünk itt.

                                                     -----

Az interjú második részében Ribéry olyan témákról beszél nekünk, mint a Bayern mentalitása, honfitársa és újdonsült csapattársa, Corentin Tolisso, valamint az új szezonra vonatkozó céljai.

INTERJÚ FRANCK RIBÉRYVEL, II. RÉSZ

FCB: Franck, milyenek voltak eddig az első, szünet utáni edzések?

Ribéry: Jók. Nyilván még sok játékos hiányzik, de a fiatalok, akikkel most együtt edzünk színvonalasan teljesítenek. Ők is minőséget képviselnek. A kínai utunk után már teljes lesz a csapat, és keményen fogunk dolgozni, hogy felkészüljünk a szezon első mérkőzésére.

FCB: Milyen érzés az öltözőben és a pályán Philipp Lahm és Xabi Alonso nélkül?

Ribéry: Őszintén szólva, annyira nem érzékelhető még a hiányuk, mivel sok csapattársam szintén hiányzik a keretből. Szerintem, ha majd mindenki visszatért, akkor fogjuk feltenni a kérdést: Hol van Philipp?? És hol van Xabi???

FCB: Már a legelső bayernes edzőtáborodban is azt mondtad: "A foci számomra öröm, és nem szenvedés." Így, 10 év után hogy érzed, mennyire van jelen a szenvedés mint tényező a felkészülés során?

Ribéry: Ma már természetesen más a helyzet. 34 éves vagyok, a testem megváltozott. Korábban sosem kellett nyújtanom vagy masszázsra járnom, de most minden edzés után szükségem van ezekre. Edzés előtt is már 20 perccel el kell kezdenem mozogni. A szervezetem megköveteli, ezt el kell fogadnom.

FCB: Amikor megérkeztél Münchenbe, Willy Sagnol még aktív játékos volt. Most pedig visszatért, mint másodedző. Milyen volt újra találkozni vele?

Ribéry: Igazán kellemes volt viszont látni őt. Willy egy nagyon tapasztalt ember, behatóan ismeri a Bayernt és érti a futballt. Örülök, hogy visszajött hozzánk.

FCB: Hétfőn (július 10-én) a Bayern francia különítménye tovább bővült Corentin Tolissóval, amikor ő is belekezdett az edzésbe. Tudsz mondani nekünk valamit róla?

Ribéry: Nem mondhatnám, hogy ismerem őt, nem is beszéltünk eddig. De azt hallottam róla, hogy egy kifejezetten jó játékos. Fiatal még és most egy nagy lépést tett egy új ország új klubja felé. Mindenképp segíteni fogok neki a beilleszkedésben.

FCB: Mi vár rá a Bayernnél?

Ribéry: Elsősorban egy különleges mentalitás, más, mint ami Franciaországban volt. Gyorsan kell majd tanulnia és alkalmazkodnia a csapathoz. Meg persze a pályán is szorgalmasan kell dolgoznia.

FCB: Mi teszi olyan különlegessé az FC Bayern mentalitását?

Ribéry: Ha a Bayern Münchenhez jössz, tudnod kell, hogy minden alkalommal a győzelmet várják el tőled. Végig koncentrálni kell és mindent beleadni a klubért, a szurkolókért. Csak egy dolgon járhat az eszed: "győzni, győzni, győzni!" Minden meccsen! Ha hétközben győztél, a következő nap ezt el kell felejtened, mert a hétvégén újra győznöd kell.

FCB: Mindent megnyertél már a Bayernnel, és elnyerted az Év Európai Futballistája díjat. Vannak azért még célkitűzéseid?

Ribéry: Csak továbbra is jól akarom érezni magam a pályán. Szeretnék egy jó szezont, meg akarom nyerni a Bundesligát és a Német Kupát. Természetesen a legnagyobb álmom még egy Bajnokok Ligája győzelem lenne.

FCB: Honnan jön ez a véget nem érő győzni akarás?

Ribéry: Egyszerűen ilyen vagyok. Állandóan éhezem a sikerre. Ha a pályán vagyok akár egy meccsen, akár egy edzésen, mindig nyerni akarok. Nem mondhatom ezt: "Ó, már hétszeres Bundesliga- és ötszörös DFB-kupagyőztes vagyok, innentől nekem mindegy, mi lesz!" Nem, én nem akarok a jövőben amiatt bánkódni, hogy most nem nyújtok 100%-os teljesítményt.

FCB: Az idény végén csatlakozhatsz Oliver Kahn, Philipp Lahm, Bastian Schweinsteiger és Mehmet Scholl csapatához, és megnyerheted a nyolcadik bajnoki címedet is.

Ribéry: [mosolyog] Jó lenne... Ezt még el kell érnünk!

Forrás : https://fcbayern.com/en/

http://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/40207/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN HÍREK,franck ribéry,Interjúk, nyilatkozatok,Játékosaink
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?