Távozott a Baszk Karmester - Xabi Alonso lehet a labdarúgás újabb Reneszánsz Embere?

Rusz Dániel

2017. április 18. Háromnegyed tizenegyet mutat az óra a madridi Santiago Bernabéu Stadionban. 75 perce folyik a Bajnokok Ligája rendkívül pörgős negyeddöntője, Don Carlo épp most küldi pályára Thomas Müllert. A feladat egyszerű. Még nagyobb nyomást kell helyezni az ellenfélre, hogy a Bajorok megszerezhessék létfontosságú második góljukat. Ehelyett azonban egy perc múlva a Los Meringues portugál erőgépe kihasználja a 15 centiméteres magasságbeli előnyét Philipp Lahmmal szemben...fejese célba ér Neuer kinyújtott karjai mellett. Ezután 7 percnyi öröm, majd még nagyobb szívfájdalom következett a Bőrnadrágosok számára: előbb a Real Madrid kapitánya juttatta a megzavart Keylor Navas mellett saját kapujába a labdát, amit aztán Arturo Vidal meg nem érdemelt piros lapja követett - az este egyik erősen vitatható döntése a sok közül. Fél óra és néhány újabb kétséges játékvezetői ítélet múlva a Real Madrid 6-3-as összesítéssel kiejtette a Bayern Münchent az európai kupaporondról.

Ezzel egy olyan esemény történt, amely az egész futballvilágot okostelefonjuk intenzív nyomkodására késztette, hogy így hangot adjanak véleményüknek.

Gerard Pique kevesebb, mint 4 karakterben összefoglalta mondanivalóját, amiért meg is a magáét, többek között Sergio Ramostól is. Meg sem lepődünk már ezen.

Amikor az ilyen nagy téttel bíró mérkőzéseket övező szokásos feszültség már viszonylag lecsendesedett - két óriás összecsapása, a francia tanítvány fogadja az olasz mestert -; akkor ott ült egy férfi, egyedül, egy ismerős stadion ismeretlen öltözőjében, még mindig a meccs hatása alatt állva.

Xabi Alonso volt az.

Egy olyan játékosnak, aki két évtizeden átívelő karrierjének minden mozzanata során jobban támaszkodott az eszére, mint az erejére, ámulatba ejtve ezzel a nézőket; a futballistának, aki minden szinten képes volt a csapat sarokkövévé válni, akkor este véget ért valami. Kicsit olyan ez, mintha fejbe verték volna Doraemon kalapácsával (japán mangasorozat - a ford.), és így újra eszébe jutott volna, hogy mindössze egy hónap, és szögre akasztja a stoplisát. Nem lesz több hollywoodi legendákba illő keresztpassza. Nincs több, szinte védjegyeként emlegetett szabadrúgás. Nincs több fürge mélységi indítás, amivel elindítja a kontrát. A Daily Mail szerkesztősége immár nem tud minden nap írni valamit róla; nem olvassuk majd, hogy egy hideg, téli Bajnokok Ligája meccsen Ő bizony nem kért takarót. Nem láthatjuk Őt, ahogy nézi a napfogyatkozást, a lehető legmenőbb módon törve be ezzel az internetre.

Mint a ’80-as évek filmjeinek szuperhősei

De mi vár rá a továbbiakban? Abból kiindulva, hogy milyen ember ő, hogy a sport iránti szeretete mennyire áthatja az életét, minden esélye megvan, hogy az „arany ég reményében” léphessen tovább (utalás a Liverpool You’ll Never Walk Alone című himnuszára: „walk on in the hope of a golden sky” – a ford.). „Túlélte a rúgást, amit személyesen a Pusztítótól, Nigel de Jongtól kapott a mellkasára. Most is épp olyan könnyedén fog újra talpra állni és megnyerni a Bayernnel a zsinórban ötödik bajnoki címüket, mint amilyen egyszerűséggel rúgta azt a bizonyos 65 méteres gólját”, gondolhattuk akkor. Így is történt.

Mert ez Ő: a 90 percen keresztül tomboló viharban a nyugalom és higgadtság eperszőkeszakállú megtestesítője, egy létfontosságú fogaskerék a futball rendszerének igazi működéséhez. Mióta John Toshack utat nyitott számára a La Ligába, Xabi Alonso Főnixként magasodott ki a lángtenger közepette is. Újra és újra megmutatta, mire képes: kezdve azzal, hogy vezetésével az azelőtt küszködő Real Sociedad a 2. helyen végzett 2003-ban, addig a nevezetes 2005-ös isztambuli éjszakáig, amikor belőtte a döntőnek bizonyuló tizenegyest; addig, amíg nélkülözhetetlen tagjává vált annak a spanyol válogatottnak, amelyik egymás után nyerte meg az Európa-, majd a Világbajnokságot; addig, amíg 2014-ben Gareth Bale fejese után úgy ünnepelt az Estádio de Luzban, mint egy gyerek, Barney Stinsont megszégyenítő jókedvvel és jóképűséggel; végül addig, hogy karrierje alkonyán kulcsszerepet játsszon a Bayern Münchenben, akikkel újra megszilárdították a német futballt.

Csigalépcsőn a cipőszalonba?

Találékonysága és sokoldalúsága főként abban az adottságában nyilvánult meg, hogy képes volt alkalmazkodni a különböző mentalitású bajnokságokhoz, a futballra meglehetősen fizikai alapon tekintő Premier Leaguetől a finomabb, kontrajátékot preferáló La Ligáig. Ez az alkalmazkodókészsége indította Steven Gerrardot arra, hogy az első közös edzéstől kezdve úgy utaljon rá, mint „királyi fenségre”; vagyis elég jónak tartotta ahhoz, hogy (elméleti szinten) egy nap akár a segédedzője is lehessen. Pep Guardiola, a sokpasszos játék megújítója még ennél is tovább ment Alonso menedzseri kilátásait illetően: úgy gondolta, megvan az érettsége és tapasztalata ahhoz, hogy nagy magaslatokra törhessen, mint vezetőedző. Azonban amíg szinte minden sarkon arról beszéltek, hogy a Spanyol visszavonulása után egy nap csapatokat fog vezetni, ő maga sokkal visszafogottabb és higgadtabb viselkedést tanúsított. Csak a jelenre, a még hátralévő meccsekre koncentrált, és megpróbált minden újságírói spekuláció elől kitérni.

A La Nacionnak egyszer a következő történetet mesélte Ezequiel Fernandéz Moores: „A híres jazz-zenész, Charles Mingus egy alkalommal besétált egy bárba, és megakadt a szeme egy heves, fiatal doboson, aki éppen egy pörgős szólót adott elő. »Nem« - szólt Mingus, »ez nem így működik…lassíts. Először köszönni kell, be kell mutatkoznod az embereknek. Sosem úgy lépsz be egy helyiségbe, hogy közben ordibálsz. Ugyanez igaz a zenére is.«”

„A szünet segít a zenélésben – ugyanez a helyzet a focival is.”

Talán Mingus nem volt tisztában vele, hogy ez az analógia a futballra is érvényes, Alonso viszont annál inkább. Tudta, hogyan kell szerényen megjelenni és mozogni a pályán az olyan egyéniségek között, mint Vidal vagy Nainggolan. Ha valaki kinyitná egy spanyol nemzetiségű ember személyre szabott szótárát, akkor a „kétségbeesettség” kifejezést bizony nem találná meg benne. Még a Liverpoolban töltött 5 éve után is azon a véleményen volt, hogy a becsúszás csupán magyarázat az inkorrekt helyezkedésre – annak ellenére, hogy a becsúszó szerelés és az angol harciasság gyakorlatilag kéz a kézben jár. Ő ehelyett inkább a Középpálya Metronómjaként szeretett szerepelni, így diktálva a ritmust. Különös hangsúlyt fektetett arra, hogy ne veszítse el a labdát, illetve, hogy így a történések kellős közepéről szemlélve a játékot olyan látása legyen a pályán, amire Brett Favre (a valaha volt egyik legsikeresebb NFL irányító – a ford.) is irigykedne. A művészet mestere, Xabi ’La Pausa’ Alonso labdarúgás jövendőmondója. Előrelátó képességeinek köszönhetően, vagyis annak, hogy a modern játékot szinte egyedülállóan jól tudja olvasni, képes rendkívül gyors és pontos számításokat végezni – mikor kell a másodperc törtrészével késleltetni egy átadást vagy hogy helyezkedjen éppen, hogy a csapat pillanatnyi formációjába belepasszoljon. Kivételes játékértelmezési intelligenciával ő ilyen téren minden menedzser álma volt. Hogy lehet az, hogy 2009 nyarán jobban akartuk Gareth Barryt, mint őt? – ez örök rejtély marad az Anfield drukkerei számára.

Eljött a ráadás ideje

Most, 35 évesen, karrierje végén egy veterán mesterlövészhez tudnánk hasonlítani, akinek olyan élete volt és van, amiről a legtöbb ember csak álmodhat. Elérkezett hát az alkalom, hogy továbbadja tudását egy fiatalabb elmének? Jónéhányan biztosan egyetértően bólintanának a felvetésre. Az, hogy Carlo Ancelotti irányítása alatt tölthette el jeles pályafutásának utolsó szezonját, szinte egy mesterdiplomával ér fel futball szakon. Rafa Benitez segítségével emelkedett először a kiválóságok körébe, majd olyan edzők keze alatt játszhatott és tanulhatott, mint Luis Aragones, Manuel Pellegrini, Vicente del Bosque, José Mourinho. Bízvást állíthatjuk tehát, hogy volt alkalma elsajátítani a szakma fortélyait. Az ember azt gondolná, hogy Alonso nem tiltaná meg játékosainak, hogy paellát (mexikói ételspecialitás – a ford.) egyenek vasárnaponta, mint tette azt Benitez, vagy nem hozná zavarba Yuri Zhirkovot egy kis bordaszelettel, ahogy Ancelotti egy alkalommal. Pedig nem, Alonso egy olyan személyiség, aki mindenki számára egészséges, kiegyensúlyozott étrendet írna elő.

Védekező játékának mindent pontosan kiszámító természetétől, a játék tempóját befolyásoló, egyszerű passzaiig - mindezekből arra következtethetünk, hogy a labdarúgás egy új, sosem látott dimenziójába kalauzolhatna minket. A Játéknak újabb tudósává válhat egy olyan családfában, amely Pep Guardiolához, Arsene Wengerhez, Luis Aragoneshez, Bieslához, Victor Maslovhoz és Valeriy Lobanovskyhoz hasonló hírességeket foglal magába. Bár a TV-producerek minden este álomba sírnák magukat, hogy Alonsót (a színészvilág helyett „csak”) a futballedzők között láthatnánk, egy ilyen fordulat mindenképpen a közember javára szolgálna. Mert tegyük fel a nagy kérdést: ugyan ki nem látná szívesen Xabi Alonsót és méltóságteljes szakállát, ahogy Tom Ford öltönyében, egy bögre kávéval a kezében a partvonal mellett áll, és utasításokat kiabál játékosainak?...

Már Xabi árnyéka is megérné a pénzét

Valószínűleg már mindenki elképzelte őt menedzserként – Obi-Wan Kenobi [Xabi Alonso], aki éppen mestere, Qui-Gon Jinn halálának [labdarúgó karrierje végének] tragédiájából lábadozik, de már készen áll arra, hogy elkezdje Anakin Skywalker kiképzését [edzősködését], hogy így egyensúlyt hozzon az Erőbe [futballba]. Ő valószínűleg nem engedné leégni tanítványait, legalábbis a Mustafar lávájában biztosan nem; ha valaki ismeri Alonsót, ilyen téren mindenképpen optimistaként tekinthet a jövőbe.

A világ már megtanulta, hogy a fiatal edzők újszerű észjárásukkal képesek fordulatokat hozni a futballban. Gondoljunk csak Zinedine Zidane Bajnokok Ligája győzelmeire, Julian Nagelsmann csodaszezonjára a Hoffenheimmel vagy akár Steven Gerrard gyors felemelkedésére a Liverpool U18-as keretébe. Ha sikeresen tovább tudja vinni filozófiáját egy esetleges jövőbeli vállalkozásba, a világbajnok középpályás tökéletes otthonra találhat. Hiszen, egy szó mint száz, Xabi Alonso egy limitált kiadású egyénnek számít, ha a potenciális jövőbeni edzőkről van szó.

Viszlát a túloldalon, Xabi.

Átélte. Szerette. De csak nem mond még búcsút ennek a csodás játéknak, ugye? Túl korai lenne még! Mert őszintén, ha ez bekövetkezne, mi is szívünk mélyéből kiáltanánk: „Xabi! Xabi, gyere vissza!”, mint ahogy azt Little Joe tette az 1953-as klasszikusban. Ne is próbáljuk tagadni.

Ég veled, Xabi, hamarosan találkozunk!

Forrás : http://www.footballparadise.com/

http://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/39634/pics/lead_800x600.jpg
Interjúk, nyilatkozatok,Játékosaink,xabi alonso
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?