Tolisso érkezése szinte biztos!

Kun Béla

A francia játékossal a Bayern a középpályáját akarja erősíteni. Corentin Talisso nem csak rekordigazolás, hanem a legdrágább szerzemény is lehet a Bundesligában.

Az első számú megoldás a védekező középpályás posztra elúszni látszik, ugyanis  az FC Barcelona 100 millió Eurós kivásárlási ajánlatot tett Marco Verrattiért. A Gazzetta dello Sport információi szerint emellé még társul 10 millió Eurós évi fizetés. Ezzel kiesett a Bayern a versenyből? Úgy tűnik, hogy a bajorok elengedték az ügyet.

Akkor inkább Tolisso

Mivel a kívánt játékos megszerzésének esélyei jelentősen csökkentek, egy másik, már korábban említett játékost szemelt ki a német rekordbajnok. Ahogy azt már korábbi cikkünkben megírtuk, Tolisso szerződtetéséhez igencsak közel áll a bőrnadrágosok csapata.

A vételár változott? 

A vételára jelenleg 40 millió, mint anno Javi Martinezé volt 2012-ben. De a Kicker információi szerint valójában "csak" 35 millió, azonban bónusz kifizetésekkel együtt Tolisso ára 50 millió fölé kerülhet. S ekkor nem csak a Bayern rekordigazolása lenne, hanem a Bundesligáé is egyben.

Tulajdonképpen ki is ez a francia?

Tolisso egy nagy tehetség az úgynevezett 6-os pozícióban, vagy akár a 8-as pozícióban. 14 éves korától a Lyon csapatát erősíti, 2013 óta profi játékos. 

Az Olympique tréner nagyon dicséri: "Egyszerűen luxus egy ilyen játékost magunkénak tudni. Mindegy hol, melyik pozícióban játszik, a dolgát jól csinálja" - értékelte Bruno Génésio.

A legutóbbi szezon termése 14 gól és 7 gólpassz. Tolisso tehát jól kiegészítheti Arturo Vidal és Thiagó kettősét. 

S az, hogy Willy Sagnol júliustól másodedző lesz, mindenképp segíthet a fiatal francia játékos beilleszkedésében.

(az.de)

http://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/39286/pics/lead_800x600.jpg
Átigazolási hírek,BAYERN HÍREK,corentin tolisso
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?