Így ünnepelt a Bayern: Erkély-party szerenáddal

Kun Béla

Egy felkavart Philipp Lahm, egy Franck Ribéry, mint moderátor, és egy éneklő tréner. Az FC Bayern a 27. bajnoki címét illően, a szurkolókkal közösen ünnepelte. A szokásos ünnepséget két és fél órával azután celebrálták a városháza erkélyén, hogy átvették a salátástálat az Allianz Arénában. A régi-új bajnokot sokezer szurkoló köszöntötte a Marienplatz-on.

„Ez egy nagyszerű nap! Német bajnoknak lenni egy szuper diadal – hangzott az erkélyről Karl-Heinz Rummenigge szózata a csordulásig megtelt Marienplatz-on a szurkolók felé. Leszögezte, hogy ez egy „jó év! Ha egymás után ötször bajnok leszel, ez egy egészen különleges érzés. Ma este hagyjuk előtörni az érzéseinket.”

Lahm megköszönte

Mindenek előtt Ribéry vette kezébe az irányítást az erkélyen, magához ragadva a vezérigazgató által használt mikrofont. így aztán a francia játékosunk szólította a Kapitányt, Alonsot, Starkét, és végül Gerlandt is. A négyes minden tagja búcsúbeszédet kellett mondjon. „Szeretlek titeket. Köszönöm szépen, és majd hamarosan.” – mondta Alonso a szurkolóknak. „Nincs szebb, mint így búcsúzni.” – mondta Starke.

De a szurkolók tekintete leginkább a következő Lahmra irányult: „Ez mindig különleges. Itt fent ünnepelni. Mindenki tudja, hogy ez az én szülővárosom” – mondta a Bayern csapatkapitánya és megköszönte az együtt eltöltött 22 évet a szurkolóknak, az edzőinek, a segítőknek, és a csapattársainak. „Csak őt tették lehetségessé, hogy egy ilyen nagy karriert tudhatok magam mögött. Köszönet mindenért. Mindenkinek, aki valamilyen formában kísért az utamon. Mindenki ebben a csapatban a szívemhez nőtt.” – mondta szinte könnyezve Philipp.

Hangos kiabálás és szerenád

A szurkolók Philipp nevét skandálták hangosan és különleges módon köszöntötték Thomas Müller felkonferálásával: „mi valamit előkészítettünk számodra. Egy különleges szerenádot.” És ezt követően torkok ezreiből hangzott fel Lahm kedvenc dala a „Weus’d a Herz hast wia Bergwerk” (Tudod, olyan a szíved, mint egy bánya) Rainhard Fendrichtől. 

„Thomas Müller nekem szóló kedves szavai az elérzékenyülés határát súrolták” – értékelte később Lahm a jelenetet az FC Bayern.tv live-nak.

Nem csak Uli Hoeneß volt „totálisan lelkes”, a Marianplatz-on lévő hangulattól: „meg vagyok győződve arról, hogy csak egyszeri kivétel, hogy csak egy címet ünnepelhetünk itt.” – mondta a Bayern elnöke a szurkolóknak,  és hozzátette: „ezzel a csapattal, ezzel a szellemiséggel ismét lehetséges lesz még többet elérni.”

Ancelotti énekelt:

„Sok címet akarunk még együtt nyerni” – hangsúlyozta Carlo Ancelotti, rövid beszédében, majd hozzátette: „Mi együtt vagyunk német bajnokok! Mia san mia!” Az FC Bayern trénere az első erkélyes ünneplését egy különleges fellépéssel meg is koronázta. Zárásként átvette ismét a mikrofont, és olaszul énekelt a müncheni estében. „I migliori anni della nostra vita” („Életünk legszebb évei.” Renato Zero-tól.) És ez egy kiváló végszava volt a gyönyörű Erkély-Party-nak.

http://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/38485/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN HÍREK,Beszámolók,GALÉRIA,Játékosaink,philipp lahm,tom starke,Videók,xabi alonso
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?