Hoeneß kifakadt: a média színházat csinál!

Kun Béla

Az elnök a maga szokott, szókimondó  stílusában, őszintén beszélt a „kiöregedett” Bayern keretről, a magas játékosbérekről és a Kínában alakuló üzletről

Egy Lichtensteinben zajló konferencián Uli Hoeneß egyértelműen leszögezte: nem ért egyet a csapatát a médiában érő kritikákkal, s azzal sem ahogy a csapatot osztályozzák. „A média egy színházat csinál, mintha mi egy öregek otthona lennénk. Minden alkalommal, amikor Ribéry 70 perc után el kell hagyja a pályát, akkor mindig felhív este, s azt mondja: most már elég, elmegyek. Van egy csapatunk, amiben a játékosok elértek egy bizonyos kort, de számomra nem létezik idős, illetve fiatal csapat, hanem csak jó vagy rossz” – mondta Uli. A Juventusban egyik védő sincs 33 év alatt, és talán valószínűleg Bajnokok Ligája győztesek lesznek, meg fogják verni a Real” – tette hozzá az elnök.

A Bayern csapatának tulajdonképpen árnyékba kell helyeznie Arjen Robbent (33), és Franck Ribéry-t (34). „A fiatalokat úgy hagyni, beépülni, és még időben az esélyt adni nekik, pont akkor legyen ekkészen, amikor a többiek befejezik, na, ez a művészet.”

Hoeneß elmondta: aggódik a játékosok fizetésének emelkedése miatt. „Ez részben riasztó. A fizetés extrém gyorsan megy felfelé. Idén is egy rekord évet fogunk megdönteni bevétel és nyereség terén, de ha ez így megy tovább, a többi csapat, amelyek mögött nincsen nagy finanszírozó, hátrányban lesznek. Persze mondhatod azt, hogy nálunk nem kereshet senki 5 milliónál többet, de ezzel a mai világban akkor nem tudnál Bajnokok Ligáját nyerni! 5 milliót keres Messi egy hónapban!”

Nagy elvárásai vannak Hoeneßnek a kínai piacon. „3-4 fociiskolát építettünk fel Kínában. Az az ötletem: valamikor fog egy kínai játékos az FC Bayern Münchenbe játszani. És ha ez a kínai nálunk fog játszani, akkor őrületes keresletet érünk el. Egy ilyen esetben, ha szombaton 2-kor játszunk, akkor Shanghaiban vagy Pekingben élőben tudják majd közvetíteni a mérkőzést. És akkor 300 millió kínai megnyomja az iPhone-ját és személyenként fizetnek egy Eurót a közvetítését. Nos ezek alapján el lehet képzelni, hogy hova is megy, mehet mindez.”- fejezte be az elnök.

tz.de

http://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/38152/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN HÍREK,Interjúk, nyilatkozatok,uli hoeneß
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?