Müller századossá akar válni

Kun Béla

Gólratörően fog játszani az utolsó három mérkőzésen – ígérte a Bayern szurkolók kedvence.

Thomas Müller a szerdai edzésen (fotó: Kun Béla/bayern.blogstar.hu)

Már csak 3 mérkőzés. Mivel a Bayern már megnyerte a 27-ik bajnoki címét, most lazábbra engedheti a gyeplőt. Thomas Müller is ezt teszi: „mi egyszerűen csak jókedvűek szeretnénk lenni. Még két hazai mérkőzésünk van, amin a szurkolóknak valamit mutatni akarunk, és egy jó show műsort szeretnénk a pályára varázsolni” – mondta Thomas Müller szerdán a nyilvános edzés előtt.

Szombaton hazai körülmények között játszik a gárda a Darmstadt ellen, majd utána a Lipcse következik.

 „Az ellenfeleinknek még egyszer meg szeretnénk mutatni, hogy Németországban mi vagyunk az első számú csapat.” – hangsúlyozta a 27 éves sztár.

 A hivatalos Bundesliga szezon hazai pályán zárul a Freiburg ellen, amely végeztével indulhat a „sörcsata”…

"Természetesen mindent megteszek a hátralévő meccseken is. Az én első számú feladatom a gólelőkészítés és a góllövés, amit le sem tagadhatok. Nekem sokat jelent a legjobb előkészítőnek lenni. A futball egy napi üzlet, és nem hallgattam még dicsőítő himnusz a legjobb előkészítő cím miatt, de majd most...."

Apropó gólok: Müllernek 96 gólja van eddig a Bundesligában, tehát még 3 meccse van ahhoz, hogy elérje a bűvös százast. 

Jelenleg Gerd Müller (365), Rummenigge (162), Roland Wohlfahrt (119), és Dieter Hoeness előzi meg a 102 találatával.

 

http://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/37868/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN HÍREK,Játékosaink,thomas müller
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?