A Bajnokok Ligája után kiesés a Német Kupából is

A Bajorok nagyon csalódottak voltak a Dortmund elleni, 3-2-es vereséggel végződő DFB-kupa elődöntő után. "A döntőbe akartunk jutni. Sajnos nem sikerült," nyilatkozta Philipp Lahm csapatkapitány a - számára utolsó - kupameccset követően.

A Bayern végül kegyetlenül bánhatta a szerda esti számtalan kihagyott helyzetet.

Reakciók a mérkőzés után

Carlo Ancelotti: "Ha kiesel, természetes dolog, hogy csalódott vagy. A kupa egy fontos versenysorozat számunkra. Jól teljesítettünk az első félidőben, legalább 3-1-re kellett volna vezetnünk. A helyzeteink elszórakozásán ment el a meccs, ez volt a hiba. A második félidőben hiányzott az egyensúly. Ugyanakkor korai még levonni a következtetést a szezonról. Még hátravan 4 mérkőzésünk és meg akarjuk nyerni a Bundesligát."

Philipp Lahm: "Ez egy hatalmas csalódás számunkra. Nagy terveink voltak, ezt mindenki láthatta a 15. perc után. Döntőbe akartunk jutni. Sajnos nem jött össze. Az első negyed órában nem játszottunk túl jól, nem voltunk elég határozottak. Azután viszont irányítottuk a mérkőzést. Ha két góllal elmegyünk, onnan nagyon nehéz lett volna megverni minket."

David Alaba: "Elég helyzetünk volt, hogy behúzzuk a meccset. Ha elpazarlod őket, megbüntetnek. 3-1-es vezetés esetén másként alakult volna. A Dortmund nem hagyta el magát, és kihasználták a lehetőségeiket."

Sven Ulreich: "Nem váltottuk gólra az ajtó-ablak helyzeteinket, majd engedtük a Dortmundnak, hogy visszavágjanak. Ez nagyon keserű érzés. Nem éppen a legjobb idényünk ez így, hogy kiestünk mindkét kieséses sorozatból. Bele kell adnunk mindent és megnyerni a bajnokságot, amilyen hamar csak lehet."

Thomas Tuchel (a Borussia Dortmund edzője): "Jól kezdtük a meccset, de a vezetés megszerzése után elvesztettük az uralmat a mérkőzés felett. Szerencsések voltunk, hogy csak 2-1 volt az állás a félidőben. 60 perc után aztán visszanyertük a bátorságunkat. Onnantól nyílt volt a meccs, éreztük, hogy képesek vagyunk egyenlíteni, sőt, akár nyerni is. Tudtuk, hogy kis szerencsére is szükségünk lesz, de a szerencse ma ránk mosolygott."

Marco Reus (Borussia Dortmund): "A kezdés nem volt rossz, de nagyon nehéz itt játszani. Az első félidő vége felé már nem volt veszélyes támadásunk. 2-1-nél senki sem gondolta, hogy vissza tudunk még jönni, de nekünk hinnünk kellett magunkban. A Bayernnek megvoltak a lehetőségei, de nem használták ki őket. Aztán két kontrát követően is gólt tudtunk szerezni."

Forrás : https://fcbayern.com/de

http://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/37664/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN HÍREK,Interjúk, nyilatkozatok
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?