Bayern München-Real Madrid: Titánok harca (3. rész)

Kálovics Tibor

Fogynak a napok a nagy összecsapás kezdetéig. Cikksorozatunk zárásában  Európa két legpatinásabb csapatának utolsó három összecsapását tekintenénk át. 

2007-ben, a 3 évvel korábbihoz hasonló volt a felállás, vagyis már a legjobb 16 között összesorsolták a két gigászt. Csapatunk ekkor már túl volt egy szégyenteljes kupakiesésen, és önmagához képest gyatra bajnoki szereplésen, valamint egy edzőváltáson is, így nem éppen a mieink voltak az esélyesek a spanyol bajnoki elsőségért küzdő madridiakkal szemben. A meccs az esélyeknek megfelelően madridi nyomással kezdődött, és Raul már a 10. percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak a Bernabeu Stadionban. Néhány perccel később az előrehúzódó Lucio ugyan egyenlített, de Raul és Van Nisterooy nagyon hamar kétgólosra duzzasztotta a spanyolok előnyét. A második félidőt a Bayern gyakorlatilag végigbekkelte, és 5 perccel a vége előtt Mark van Bommel góljával a továbbjutás esélyeit is visszahozta a rekordbajnoknak. Számunkra emlékezetes lehet a holland gólöröme, ám az UEFA egy meccsre elmeszelte a középső úját mutogató későbbi kapitányt. A visszavágón aztán 10 másodpercig állt továbbjutásra a Real, hiszen Roy Makaaynak ennyi időre volt szüksége, hogy meglője a BL történelem leggyorsabb gólját. A nagy csatát hozó mérkőzést aztán megint Lucio döntötte el, és Van Nisterooy már csak szépíteni tudott, így csapatunk továbblépett. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy Sergio Ramos meg nem adott gólját a mai napig (némiképp jogosan) reklamálják Madridban. 
A 2012-es BL elődöntő még az 5 évvel korábbinál is drámaibb csatát hozott. Münchenben, Ribery szezte meg a csapatunk számára a vezetést. A Bayern mezőnyfölényben is játszott, ám további gólt nem tudott szerzeni, és Özilnek gyakorlatilag a semmiből sikerült egalizálni. Azt, hogy mégis előnnyel mehettek a mieink Madridba, a szezon gólfelelősének Mario Gomeznek köszönhettük, aki az utolsó percben lőtte a győztes gólt. A Bernabeuban, Cristiano Ronaldo 15 perc alatt duplázott, és őszintén szólva csak Neuernek volt köszönhető, hogy nem kapott több gólt a csapat, az első félidőben. A meccsnull végül Robben büntetőjével alakult ki, a hosszabbításban pedig heroikusan védekeztek a müncheniek. (Többeket el is tiltottak második sárga lapjuk miatt a fináléból.) Ahhoz, hogy Manuel Neuer közellenségből, a szurkolók első számú kedvencévé váljon, meg kellett fognia Cristiano Ronaldo, Káká és Sergio Ramos büntetőjét is. Mivel a Bayern részéről csak Kroos és Lahm hibázott, Schweinsteiger pedig belőtte a maga tizenegyesét így csapatunk bejutott a hazai fináléba.
2014 áprilisa körül szinte egyértelműnek tartotta szinte mindenki, hogy a Bayern München a BL legnagyobb esélyese. Az elődöntőben aztán eldőlt, hogy ahogyan 1990 óta mindig, a címvédés ezúttal is elmarad. A különbség annyi volt, hogy ez a párharc gyakorlatilag két fekete napos dátumként vonult be a Bayern München történetébe. Madridban szinte helyzet nélkül játszott a csapat, és örülni lehetett, hogy csak 1:0 lett a vége a Real javára. (Benzema lőtte a gólt.) A müncheni meccsen addig reménykedhettünk, míg az előrehúzódó Sergio Ramos nem fejelt 20 perc alatt két gólt. A csapat ugyan nagyot küzdött, de a gólokat a madridiak lőtték, és mivel Cristiano Ronaldo is duplázott, így végül egy történelmi vereség lett a vége.

A Bayern-Real párharc történelmi felvezetésének következő részében, azon játékosokról olvashatnak cikket, akik mindkét klub mezét viselték.  

http://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/36357/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN TÖRTÉNELEM,legendás meccsek,Nemzetközi kupák,real madrid
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?