Megint egy spanyol középpályást hoztak szóba a Bayernnel

Kun Béla

A spanyol média szerint a védekező középpályásért a Tottenhammel fut versenyt a Bayern. Állítólag. A kérdés, hogy Rudy érkezése után miért kellene egy spanyol kiscsapat nem is túl fiatal játékosa a Bayernnek?

Spanyol média: az FC Bayern érdeklődik Roque Mesa iránt



A bajor együttes a nyártól már egy új középpályást is a soraiban tudhat majd, Sebastian Rudy személyében. De nem biztos, hogy ő egyedül elég lesz. Ezért még egy védekező középpályást szeretne igazolni a Bayern, méghozzá a spanyol ligából.

A spanyol Marca című napilap hitelesnek mondott forrásból szerzett információi szerint az FC Bayern érdeklődik az UD Las Palmas sztárja, Roque Mesa iránt. A bundesliga éllovasa mellett, az angol Tottenham Hotspur is a igyekszik szerződtetni a spanyolt.

A 27 éves középpályás 2011 óta játszik a Las Palmas csapatában. Korábban a középpályás nem tudott maradandót alkotni, így csak 125 tétmeccsen játszott a 6 év alatt. Az áttörés az elmúlt szezonban történt. Mesa felhívta magára a figyelmet a kiváló teljesítményével, 3 gólpasszával valamint egy góljával a spanyol első osztályban. Ebben a szezonban is a csapat egyik legfontosabb játékosa.

Télen szerette volna a Sevilla 8 millió Euróért leigazolni. Ám: "egy nap megváltozott minden, amikor már minden papír elő volt készítve, tehát a cseréhez már minden megvolt, aztán szundikáltam egy kicsit, ám amikor felkeltem, már minden más volt. Egy csapattársam megsérült, s a Las Palmas befejezte a tárgyalásokat" -mesélte Mase a spanyol média kérdésére.

Mesa szerződése 2020-ig szól. A Bayernbe való szerződtetése a már meglévő nagy konkurencia és Sebastian Rudy érkezése miatt eléggé valószínűtlen. De nem lehetetlen…

(marca.com – 90min.de)

 

http://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/36245/pics/lead_800x600.jpg
Átigazolási hírek,BAYERN HÍREK
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?