Bayern történelem: Mikor már az első meccsen eldőlt a továbbjutás

Kálovics Tibor

Ugyan az Arsenal azon csapatok közé tartozik, akik otthon bárkit képesek legyőzni,mégis minden idők egyik legnagyobb futballmeglepetése lenne, ha nem a mi csapatunk jutna tovább. Cikkünkben néhány olyan BL párharcokat idézünk fel, amely során már az első mérkőzés eldöntötte a párharc kimenetelét. 
2009 nyolcaddöntő: Sporting 5:0

Ugyan, a 2005-ös nyolc közé jutás is simának számított az Arsenal ellen (3:1 és 0:1), de akkor az ágyúsok Európa legfélelmetesebb csapatai közé tartoztak, akiktől kicsit lehetett tartani az idegenben lőtt góljuk után. 4 évvel később, a Sporting ellen erről már szó sem volt. A Klinsmann "éra" egyik legjobb meccsét sikerült lejátszani a Sporting stadionjában, és az amúgy sem sokra taksált portugálok továbbjutási esélyeit már az első mérkőzésen el lehetett felejteni. Ribery az első félidő vége előtt szerzett vezetést, majd Klose az 55. percben gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutás kérdését. A 63. percben Ribery lába nem remegett meg egy büntető során, végül az utolsó 5 percben a duplázó Luca Toni tette teljessé a müncheni dominanciát. A visszavágón a Sporting még nagyobb verést kapott, Münchenben 7:1 állt az eredményjelzőn. A negyeddöntőbeli Barcelona elleni párharcunk viszont sajnos egy ellentétes listán kapna helyet...

2012 negyeddöntő: Marseille 2:0



A 2011/12-es idény egyik nagy szenzációja volt,hogy a Marseille drámai körülmények között kiverte az Inter csapatát. A Bázel eltiprása után mégis a Bayern számított esélyesnek, és a papírforma már a Velodrome Stadionban is érvényesült. A szezon BL gólkirálya Mario Gomez szerzett vezetést a félidő vége előtt, majd a szezon végén tragikus hőssé avanzsáló Robben döntötte el a mérkőzést. A visszavágót Ivica Olic duplájával simán nyerték a mieink. 


2013: nyolcaddöntő Arsenal 3:1 


Kissé kilóg a sorból ez a mérkőzés, hiszen végül egy roppant kiélezett párharc első felvonása volt,ám ezt akkor még nem tudtuk. Aki látta 2013. február 19-én az Emirates Stadionban gálázó csapatunkat,annak kevés kétsége maradt, hogy a bajor sztáralakulatnak van a legnagyobb esélye a kupára. Az élete meccsét játszó Toni Kroos szinte azonnal vezetést szerzett, majd Müller gólja után már kevesekben merült fel a továbbjutó kérdése. A második félidőben aztán Podolski hiába szépített, Mandzukic végül ismét két gólosra növeltet az előnyt. A visszavágó aztán a legpocsékabb Bayern teljesítményt hozta a triplázás évében, és végül örülnünk kellett, hogy az "ágyúsok" csak 2:0-ra nyertek Münchenben, s így a mieink ott lehettek a 8 között. 

2013 elődöntő: Barcelona 4:0


Az előzőleg említett meccsekre ugyan jó szívvel emlékezhetünk, ám "örök élménynek" talán csak a Heynkes éra legnagyobb meccsét nevezhetjük a felsoroltak közül. A Juventus kiejtése is sima volt (2:0, 2:0), de amit a katalánok kaptak, az gyakorlatilag egy futballkorszak végét jelentette. (Nem is véletlen,hogy Guardiola müncheni csapatának játéka már csak nyomokban tartalmazta ezt a Barcelona-féle stílust.) A 20. percig kiélezett meccsen Müller szerezte meg a vezetést a Bayern számára, és ez is maradt az első félidő eredménye. A második félidő elején,az ezen a meccsen kezdőként pályára lépő Gomez lőtte közelebb a csapatot a fináléhoz, végül pedig Robben lőtte szíven a katalánokat. A müncheni gálaelőadást Müller második gólja tette teljessé. A visszavágón esélye sem volt a Barcának, és végül 7:0-ás összesítéssel jutott csapatunk a londoni fináléba. 

2014 nyolcaddöntő: Arsenal 2:0

Alig 1 évvel a londoni remeklés után, megint összesorsolták a Bayernt és az Arsenalt, és megint azt kapta a közönség amit 2013-ban. A meccs ugyan nem indult jól, hiszen Alaba büntetőt hibázott (akárcsak Özil a túloldalon), ám mégis emlékezetes marad ez az este is. Az ismét remekelő Toni Kroos szerzett vezetést a második félidőben, majd Thomas Müller a hajrában eldöntötte az odavágót. A második mérkőzésen Münchenben, 1-1-es eredmény született. 


http://bayern.blogstar.hu/./pages/bayern/contents/blog/35490/pics/lead_800x600.jpg
BAYERN TÖRTÉNELEM,legendás meccsek
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?